Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításA granulátum is segíthet

A granulátum is segíthet

Jó szolgálatot tehet a házi dugulás-elhárításnál a különféle granulátumok használata, számos márkájú szerrel találkozhatunk a szakboltok polcain. Mint ahogy a folyékony tisztítóknál, itt is nagyon fontos az elővigyázat és az odafigyelés.

A granulátum különféle alapanyagból áll, általában lúgos kémhatású összetevőket találunk benne nitrát, nátrium-karbonát és kis alumíniumgolyócskák formájában. A granulátum vízzel keveredve lúggá alakul, az aluminumdarabok pedig eközben oxidálódnak. A kémiai reakció hatására hő és hidrogén keletkezik, ezek együttesen fellazítja a dugulást okozó szennyeződéseket. A szer használata közben kellemetlen, szúrós szag keletkezhet, hiszen a nitrát a hidrogént ammóniává köti meg, ami bizony bűzzel jár. A képződő gőzt semmiképp se lélegezzük be! A művelet után mindig szellőztessünk ki alaposan és nagyon ügyeljünk az ajánlott adagolás betartására. Az előírtnál több vegyszer használatával csak azt érjük el, hogy az erősen maró anyagok megrongálják a szifont és a PVC-csöveket, illetve akár dugulást is okozhatnak. Néhány szakember szerint a por formában forgalmazott lefolyótisztítók belekeményednek a lefolyórendszerbe, aminek teljes csőcsere a vége. Néhány, hazánkban is kapható termék: az ötszáz grammos kiszerelésben kapható Kék csoda lefolyótisztító granulátum, amely nagyhatású, gyors és megbízható lefolyótisztító. Pillanatok alatt megszabadítja a lefolyót a konyhai hulladéktól, papírtól, hajszálaktól, vattától, egyéb lerakódott szennyeződésektől, segítségével a befagyott lefolyót is feloldhatjuk. Az ugyancsak ötszáz grammos Vix lefolyótisztító granulátum a szennyvízelvezető csövek és lefolyók tisztítására, fertőtlenítésére, valamint dugulás elhárítására alkalmas, mindemellett a szifonok, lefolyók beszűkült nyílásait, dugulásait is megszünteti.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Dugulás-kisokos

A dugulások előfordulási helyei sokfélék lehetnek, kezdve a mosogatótól egészen a kerti locsolóig. Az…

Amikor az ereszcsatorna tömődik el

A leggyakoribb dugulások inkább a lakáson belül fordulnak elő, talán épp ezért nem is…

A dugulás-elhárítás eszközei

Előfordulhat, hogy hiába mindenféle házi praktika, mert mi magunk nem tudjuk elhárítani lefolyóink dugulását….

Figyelmességgel elkerülhető a baj

Különféle dugulás miatti problémákkal találkozhatunk háztartásunkban, például nem folyik le a víz a zuhanyozóban,…

Dugulások megelőzése, s.o.s. megoldások

A csatorna vagy a lefolyók kitisztíttatása költséges dolog, főleg akkor, ha a probléma már…

Fortélyok a fürdőszoba és a toalett lefolyójának tisztán tartására

Pár filléres ötlet segítségével megoldhatjuk a fürdőszobában és a toalettben található lefolyók enyhébb dugulását….

Ha fúrni, bontani kell

Sajnos vannak olyan dugulások, amelyeket valamilyen oknál fogva nem lehet megszüntetni magasnyomású átmosással vagy…

Dugulás-elhárítás a fürdőszobában

Sokak számára idegesítő, amikor tisztálkodás után a fürdővíz nem, vagy csak lassan apad el…

Megoldások a dugulás-elhárításra 1.- a lefolyótisztító granulátum

Ha még nincs olyan nagy baj a lefolyókkal, hogy szakembert kelljen hívni, akkor jó…

Széles a választék a lefolyótisztító granulátumok piacán

Érdemes átböngészni a különféle tisztítószerek kínálatát, ám mielőtt használnánk is őket, érdemes tájékozódnunk a…

Újabb duguláselhárítási tippek

Akár tíz perc és kész

Mielőtt tárcsáznánk egy duguláselhárító szakember számát, biztos kíváncsiak vagyunk, hogyan zajlik egy szakszerű dugulás-elhárítás….

Amikor gyökerek okozzák az eltömődést

Hogyan kerülhet gyökér a csatornába? Tehetjük fel a kérdést fejünket vakargatva. Az okokat ismerve…

Gyökerek a csövekben

A kertes házak lakói gyakran tapasztalhatják, hogy a csőrendszer a gyökérbenövések miatt tömődik el….

Lefolyótisztítás házilag

Számos lehetőség létezik a dugulások házilag történő megoldására. Az otthoni dugulás-elhárítást végezhetjük WC pumpával,…

Ha még nem olyan nagy a baj

Léteznek házi megoldások kifejezetten a kád, a padlóösszefolyó és a wc-csésze lefolyójának dugulás-elhárítására. Az…

Házi vagy szakszerű megoldást?

A legrosszabb, ami történhet a háztartásban, amikor épp készülünk valahová, és épp akkor mondja…

Házi praktikák a dugulás-elhárításnál

Ha házilag szeretnénk megoldani a dugulás-elhárítást, de nem vált be a wc-pumpa, illetve a…

Házi praktikák olcsón

Ha szeretnénk megelőzni a konyhában, illetve a fürdőszobában előforduló dugulásokat, ne csak szűrőkkel gondoskodjunk…

A legegyszerűbb módszer is beválhat

Rendkívül széles a különféle tisztító vagy duguláselhárító vegyszerek piaca, de biztos, hogy rögtön ezekhez…

Dugulás-elhárítás a ház körül

Ne keseredjünk el, ha a kertben vagy bármilyen kültéri terület alatti csőrendszerben alakult ki…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Bosszantó, de megoldható

Talán a lefolyórendszer eltömődése az egyik legbosszantóbb dolog, ami háztartásunkban történhet. Nem elég, hogy…

Dugulások elhárítása házilag

Valószínűleg minden háztartásban előfordult már legalább egyszer, hogy a fürdőszobai mosdókagyló, a vécécsésze, vagy…

Ha megvan a nyomvonal, nincs probléma

A föld alatti, esetleg falban megbújó kábelek, vezetékek felkutatása problémát jelenthet akkor, ha nem…

Beltéri duguláselhárítás, enzim készítménnyel

A kültéri dugulások, emésztőgödrök problémáinak elhárításában forradalmian új megoldást jelentett, az enzimkészítmények megjelenése. Ezen…

Dugulás kültéri csöveknél

Ha kertes házban élünk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy csatornadugulás nem csak a…

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

Tippek a lefolyó dugulások megelőzésére és elhárítására

Az egyik legáltalánosabban felbukkanó háztartási probléma, a lefolyók eldugulása. A lefolyók kitisztítása napjainkban már…

Mitől bugyborékol a lefolyó?

Bizonyára sokan hallottuk már azt a jellegzetes hangot, ami a lefolyókból távozik, a víz…

Mit tegyünk, ha eldugult a kád lefolyója?

Kevés bosszantóbb háztartási probléma létezik, a lefolyók és a WC eldugulásánál. Mindig a legrosszabbkor…

A WC dugulása

Talán nincs is annál kellemetlenebb, amikor eldugul a WC-csésze…ilyenkor hatásos megoldásnak tűnik a WC-pumpa…

Mi okozza a lefolyók eldugulását?

Sokak számára ismerős lehet az a kellemetlen esemény, hogy a víz egyszer csak nem…

Kültéri dugulások kialakulása

A kültéri dugulás, vagyis a kerti locsolók, vízelvezető rendszerek eltömődése problémát okozhat a kertes…

Mi okozza a vécécsészék dugulását?

Talán az egyik legkellemetlenebb probléma, amely a háztartásokon belül fordulhat elő, az a WC…

Előzd meg a lefolyók dugulását, filléres szerekkel!

A kültéri és a beltéri dugulásoknak számtalan fajtája ismeretes, egy azonban mindegyikben közös, hogy…

Gyors, megbízható praktikák

Mit tehetünk, amikor a mosogató nem akarja elnyelni a zavaros vizet, vagy a kád,…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!