Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításBóraxszal a dugulás ellen

Bóraxszal a dugulás ellen

Az egyik legáltalánosabban előforduló háztartási probléma, a lefolyók ledugulása. Bármelyik pillanatban bekövetkezhet, így ajánlott előre felkészülni. Érdemes feljegyezni néhány nagyon hasznos házi praktikát, hogy baj esetén tudjuk, mi is az, amit tennünk kell.

Ha bekövetkezett a baj, nem muszáj azonnal a legdrágább, boltban kapható vegyszerekhez nyúlnunk. Bár a reklámokban a különböző színekben pompázó és maximális hatékonyságúnak bemutatott terméket igen csábítóak, ám nem szabad elfelejteni, hogy ezek igen erős, mérgező vegyszerek. Ráadásul, nem is mindig használnak. Érdemes először az olcsóbb, mondhatni filléres „csodaszerekhez” nyúlni. Ilyen például a bórax is, amelyet egyszerűen csak forró vízzel le kell öntenünk. A bórax beszerzése is igen egyszerű feladat, ugyanis minden gyógyszertárban hozzá lehet jutni. Egy nagyobb méretű tölcséren keresztül kell beszórni az eldugult lefolyóba, körülbelül félpohárnyi mennyiséget az anyagból. Ezt követően zúdítsunk rá két pohár, forró vizet is. Ezután már csak várakozni kell, nagyjából 15-20 percet, majd le lehet öblíteni a keveréket. Ha mégsem találtuk elég hatékonynak a módszert, akkor akár többször is megismételhetjük.

Természetesen dugulás-elhárítással foglalkozó szakemberhez is fordulhatunk, ám ők elég borsos árakon kínálják szolgáltatásaikat, ezért tanácsos a házi módszerek kipróbálása, mielőtt telefont ragadnánk és szerelőt hívnánk. Számos nagyvárosban non-stop a szervizek elérhetősége. Például, a duguláselhárítás Székesfehérvár, Debrecen, Miskolc, Budapest valamint számos nagyobb városban is, éjjel-nappal megoldható problémának számít. Így, ha házilag nem is sikerül orvosolnunk a bajt, még mindig kérhetjük a hozzáértők segítségét.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Mit tegyünk, ha a lefolyó eldugul?

Szinte minden háztartásban előfordulhat olyan probléma, hogy a víz nem tud lefolyni a mosogatóban….

Eldugult a lefolyó? Használjon sót!

Lefolyók eldugulása esetén, legtöbben hajlamosak vagyunk azonnal, a médiákban reklámozott, drága vegyszerekhez nyúlni. Ám…

Csőgörénnyel a dugulás ellen

Az egyik legkellemetlenebb, háztartásokban előforduló probléma, a lefolyók eldugulása. Számtalan csodaszert kapható a boltokban,…

Mi okozza a lefolyók eldugulását?

Sokak számára ismerős lehet az a kellemetlen esemény, hogy a víz egyszer csak nem…

Mi is az a csőgörény?

A csőgörény szó hallatán a laikusok azonnal egy állatkára asszociálhatnak, amely a csövekben él….

Trisóval a dugulás ellen

A régi építésű házakban sajnos igen sokszor keletkeznek különböző dugulások. Szembesülhetünk a mosogatótálca vízelfolyási…

Dugulások elhárítása ecet segítségével

Az ecet egy igen sokoldalú szer, amelynek számos felhasználási módja ismeretes, a háztartásokon belül….

Újabb duguláselhárítási tippek

Dugulás elhárítás granulátum segítségével

Ha nem végzünk rendszeres karbantartásokat a lefolyó rendszerben, akkor sajnos előbb-utóbb szembesülni fogunk a…

A WC karbantartása és dugulásának elhárítása

Mit tehetünk, ha eldugult a vécécsésze? Sokan azonnal a telefonkönyvért nyúlnak és a dugulás…

Duguláselhárítás, műanyag palack segítségével

Számos háztartásban fordul elő, hogy a mosdókagyló, a mosogatótálca, vagy a WC csésze eldugul….

Dugulás elhárítás Womázással

A dugulás elhárítással foglalkozó szakemberek alapvetően, két féle technológiával dolgoznak, mind a beltéri, mind…

Mitől alakul ki a dugulás, a lefolyórendszerben?

Rendkívül kellemetlen és bosszantó jelenség, amikor a mosogatóban, illetve a mosdókagyló lefolyójában, netán a…

Hogyan végezhetünk karbantartást a lefolyórendszerben?

Az egyik legbosszantóbb háztartási problémát a lefolyók, illetve a vécécsésze eldugulása okozza. A dugulás…

Duguláselhárítás mesterfokon, ecet segítségével

Sokan még csak nem is gondolnánk, hogy főzésen kívül másra is lehet hasznosítani az…

Trisó, a bombabiztos duguláselhárító

Kevés kellemetlenebb és bosszantóbb, háztartásban fellépő probléma van, mint amit a lefolyók, illetve a…

Tippek a lefolyó dugulások megelőzésére és elhárítására

Az egyik legáltalánosabban felbukkanó háztartási probléma, a lefolyók eldugulása. A lefolyók kitisztítása napjainkban már…

Mit tegyünk, ha eldugult a vécé?

Mindenki egyetért azzal, hogy az egyik legkellemetlenebb háztartásban előforduló probléma, a vécé eldugulása. Ilyenkor…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Mit tehetünk a lefolyók tisztaságáért?

Van néhány egyszerű módszer, amit mi is megtehetünk, ha kisebb dugulásokat tapasztalunk a lefolyókban,…

Házi praktikák: Szüntesd meg a dugulást protézistisztító tablettával!

Szinte minden háztartásban előfordult már, hogy egy vagy több lefolyó csöve eldugult, netán a…

Hogyan segíthetjük a szakember munkáját?

Amikor már nem segítenek a házi dugulás-elhárítás módszerei, a legjobb, amit tehetünk, ha szakembert…

Házi praktikák: kávézaccal a dugulások ellen

Sokan nem is gondolnánk, hogy a kávézaccot is számos területen alkalmazhatjuk a háztartáson belül….

Az emésztőgödrök dugulásának elhárítása

A beltéri dugulásokon kívül, a ház körüli területem kialakuló dugulások is igen kellemetlen és…

Tudjuk meg, merre megy a vezeték

Ha dugulás van otthonunkban, és sérült vezetékre gyanakszunk, avagy nem tudjuk,  hol keressük a…

Duguláselhárítás kávézacc segítségével

Sokak számára a kávézacc nem jelent mást, csak egyszerű háztartási hulladékot. Ezért azonnal a…

Legjobb módszer a megelőzés

Egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek az otthonunkban található lefolyókban képződő lerakódások, így jelentős fáradságot, időt…

A dugulás-elhárítás eszközei

Előfordulhat, hogy hiába mindenféle házi praktika, mert mi magunk nem tudjuk elhárítani lefolyóink dugulását….

Hívjunk profit, ha máshogy nem megy

Mit lehet tenni, ha házi módszerekkel nem oldható meg a dugulás-elhárítás? Ekkor mindenképpen szakemberhez…

Tippek és módszerek

A dugulás-elhárítással foglalkozó szakember többféle módszert alkalmazhat a dugulás megszüntetésére, amelyeknek nagy előnyük, hogy…

Okok és megoldások

Vajon mi okozhatja a lefolyók eldugulását? Mit tehetünk, ha már megtörtént a baj? Érdemes…

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

Duguláselhárítás magas nyomású mosatással

A dugulások elhárítására számtalan módszert ismerünk. Van olyan, aki házilag próbál megoldást találni a…

Kis figyelemmel sokat tehetünk

Spóroljunk meg magunknak pénzt és fáradtságot azzal, hogy odafigyelünk a lefolyók dugulásának megelőzésére. Kiküszöbölhetjük…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!