Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításDugulás elhárítás Womázással

Dugulás elhárítás Womázással

A dugulás elhárítással foglalkozó szakemberek alapvetően, két féle technológiával dolgoznak, mind a beltéri, mind a kültéri dugulások esetében. Az egyik egy jól ismert eszköz bevetésével történik, a csőgörénnyel. A csőgörény egy fémből készült, lefolyó tisztító spirál, amelyet a barkács üzletekben otthoni használatra is meg lehet vásárolni.

Egy másik, igen hatásos technológia, a Womázás, avagy a magasnyomású vízzel történő rendszerátmosatás. Ezt a legmakacsabb dugulások esetében is érdemes alkalmazni. Rendszerint gyors és látványos eredményeket érhetünk el vele. A Womázást a házi lefolyótisztítások alkalmával is megpróbálhatjuk utánozni. Ehhez nincs másra szükség csak egy kerti tömlőre, amelynek egyik végét a vízcsapra kell helyezni, másik végét pedig a lefolyóba kell dugni. Ha nincs locsolótömlő, akkor a zuhany gégecsöve is megfelel erre a célra. Ám kétségtelenül, a szakemberek által használt technológia jóval hatékonyabb, mint az otthoni módszerek összessége.

A Woma valójában egy márkanév, amely napjainkra már egy önálló fogalommá válhatott, olyannyira elterjedt ezen eszközök használata. A Woma márkanevet viselő eszközök nélkül mára, szinte elképzelhetetlen lenne egy tisztítási, illetve duguláselhárítási munkálatot véghezvinni. A Womázás rendkívül hasznos, ugyanis nem csak a dugulások elhárítására képes, hanem az egész rendszer átmosatását el lehet vele végezni, emellett a csövek falát sem roncsolja. Ezzel a módszerrel történik általában az aknák és az emésztőgödrök tisztítása és dugulásának elhárítása is. A magas nyomású víz körülbelül 120-160 bar nyomással képes működni, így a kommunális szenny, a sóder, a por és a homok eltávolítására is kiválóan alkalmas. A mosatás hossza akár, a 150 métert is elérheti.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Eldugult a lefolyó? Használjon sót!

Lefolyók eldugulása esetén, legtöbben hajlamosak vagyunk azonnal, a médiákban reklámozott, drága vegyszerekhez nyúlni. Ám…

Csőgörénnyel a dugulás ellen

Az egyik legkellemetlenebb, háztartásokban előforduló probléma, a lefolyók eldugulása. Számtalan csodaszert kapható a boltokban,…

Mi okozza a lefolyók eldugulását?

Sokak számára ismerős lehet az a kellemetlen esemény, hogy a víz egyszer csak nem…

Mi is az a csőgörény?

A csőgörény szó hallatán a laikusok azonnal egy állatkára asszociálhatnak, amely a csövekben él….

Trisóval a dugulás ellen

A régi építésű házakban sajnos igen sokszor keletkeznek különböző dugulások. Szembesülhetünk a mosogatótálca vízelfolyási…

Dugulások elhárítása ecet segítségével

Az ecet egy igen sokoldalú szer, amelynek számos felhasználási módja ismeretes, a háztartásokon belül….

Bóraxszal a dugulás ellen

Az egyik legáltalánosabban előforduló háztartási probléma, a lefolyók ledugulása. Bármelyik pillanatban bekövetkezhet, így ajánlott…

Dugulás elhárítás granulátum segítségével

Ha nem végzünk rendszeres karbantartásokat a lefolyó rendszerben, akkor sajnos előbb-utóbb szembesülni fogunk a…

A WC karbantartása és dugulásának elhárítása

Mit tehetünk, ha eldugult a vécécsésze? Sokan azonnal a telefonkönyvért nyúlnak és a dugulás…

Duguláselhárítás, műanyag palack segítségével

Számos háztartásban fordul elő, hogy a mosdókagyló, a mosogatótálca, vagy a WC csésze eldugul….

Újabb duguláselhárítási tippek

Mitől alakul ki a dugulás, a lefolyórendszerben?

Rendkívül kellemetlen és bosszantó jelenség, amikor a mosogatóban, illetve a mosdókagyló lefolyójában, netán a…

Hogyan végezhetünk karbantartást a lefolyórendszerben?

Az egyik legbosszantóbb háztartási problémát a lefolyók, illetve a vécécsésze eldugulása okozza. A dugulás…

Duguláselhárítás mesterfokon, ecet segítségével

Sokan még csak nem is gondolnánk, hogy főzésen kívül másra is lehet hasznosítani az…

Trisó, a bombabiztos duguláselhárító

Kevés kellemetlenebb és bosszantóbb, háztartásban fellépő probléma van, mint amit a lefolyók, illetve a…

Tippek a lefolyó dugulások megelőzésére és elhárítására

Az egyik legáltalánosabban felbukkanó háztartási probléma, a lefolyók eldugulása. A lefolyók kitisztítása napjainkban már…

Mit tegyünk, ha eldugult a vécé?

Mindenki egyetért azzal, hogy az egyik legkellemetlenebb háztartásban előforduló probléma, a vécé eldugulása. Ilyenkor…

Dugulások elhárítása házilag

Valószínűleg minden háztartásban előfordult már legalább egyszer, hogy a fürdőszobai mosdókagyló, a vécécsésze, vagy…

Bosszantó, de megoldható

Talán a lefolyórendszer eltömődése az egyik legbosszantóbb dolog, ami háztartásunkban történhet. Nem elég, hogy…

Mi okozza a lefolyókból áradó kellemetlen szagokat?

Valószínűleg már sokan szembesültünk azzal a problémával, hogy a fürdőszobába érve kellemetlen szagot érzünk….

Házi praktika: szüntesd meg a dugulást protézistisztító tablettával!

Szinte minden háztartásban előfordult már, hogy egy vagy több lefolyó csöve eldugult, netán a…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Tippek és módszerek

A dugulás-elhárítással foglalkozó szakember többféle módszert alkalmazhat a dugulás megszüntetésére, amelyeknek nagy előnyük, hogy…

Hívjunk profit, ha máshogy nem megy

Mit lehet tenni, ha házi módszerekkel nem oldható meg a dugulás-elhárítás? Ekkor mindenképpen szakemberhez…

Széles a választék a lefolyótisztító granulátumok piacán

Érdemes átböngészni a különféle tisztítószerek kínálatát, ám mielőtt használnánk is őket, érdemes tájékozódnunk a…

Filléres csodaszer a lefolyók dugulásának elhárítására, a bórax

A beltéri dugulások kialakulása többnyire mindig abból fakad, hogy a csőrendszeren, huzamosabb ideig nem…

Szódabikarbóna, a dugulások elleni csodaszer

Nagyanyáink egykoron nagyon is tisztában voltak a szódabikarbóna áldásos hatásával. Felhasználták számos területen a…

Tudjuk meg, merre megy a vezeték

Ha dugulás van otthonunkban, és sérült vezetékre gyanakszunk, avagy nem tudjuk,  hol keressük a…

Így előzd meg a lefolyó dugulását!

Kevés bosszantóbb dolog van a lefolyók eldugulásánál. A háziasszonyok rémálma mindig a legrosszabbkor következik…

Előzzük meg a lefolyódugulást!

Bizonyára sok háztartásban előfordult már, hogy egyik pillanatról a másikra a mosdókagyló vagy a…

Dugulás elhárítás, Mentos és kóla használatával

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen egyszerűen és gyorsan el lehet hárítani saját kezűleg…

Meglepő, ám hasznos tippek

Nem is gondolnánk, milyen sok hétköznapi megoldás létezik a lefolyókban felgyülemlett szennyeződések eltávolítására. Néhány…

Szódabikarbóna a dugulások ellen

Beltéri dugulások esetében először célszerű mindig a fizikai tisztítással megpróbálkozni. Sokaknak eszébe sem jut,…

Ha nem épp a dugulás a baj

Esősebb időszakok után előfordulhat, hogy nagy mennyiségű víz gyűlik össze a földben, ami bejuthat…

Ha a pumpa már nem segít…

A csőrendszer eltömődését néhány fortéllyal mi magunk is megelőzhetjük, illetve enyhébb esetekben pumpával megszüntethetjük….

Kis figyelemmel sokat tehetünk

Spóroljunk meg magunknak pénzt és fáradtságot azzal, hogy odafigyelünk a lefolyók dugulásának megelőzésére. Kiküszöbölhetjük…

Hárítsuk el a dugulást, locsolótömlővel

Egy igen általános problémának számít, a lefolyócsövek eldugulása. Egy nagyon bosszantó és kellemetlen gond,…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!