Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításFolyékony lefolyótisztítók, dugulás ellen

Folyékony lefolyótisztítók, dugulás ellen

Duguláselhárítás címkék:

, , ,

Napjainkban egy dugulás következtében, nem kell azonnal kétségbe esnünk. Manapság annyi féle megoldás kínálkozik a probléma elhárítására, hogy sok esetben már azt sem tudjuk, hogy melyikhez folyamodjunk. A legkényelmesebb módszer kétség kívül az, ha szakember segítségét vesszük igénybe. Néhány esetben ez elkerülhetetlen is, ha a dugulás igen makacsnak látszik. A hozzáértők által végzett duguláselhárítás Miskolc városában, valamint további nagyobb települések esetében egyszerű és villámgyors segítséget nyújtó módszernek számít. Non-stop lehetőség, így akár az éjszaka közepén is a segítségünkre siethetnek a szakemberek. Enyhébb dugulások esetén azonban, akár saját magunk is megpróbálkozhatunk a lefolyó megtisztításával.

A házi módszerek közül a legegyszerűbb az, ha a folyékony tisztítószereket vetjük be. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy ezek az igen erős, lúgos kémhatású szerek csak az enyhébb dugulások esetében fogják orvosolni a problémát. Használatuk fokozott elővigyázatosságot igénylenek, és kisgyermekek elől gondosan el kell zárni a mérgező és veszélyes lefolyótisztító szereket.

Ezekből az anyagokból is bőven van választék, az áruházak polcain. Érdemes az olcsóbb szereket kipróbálni, mivel nem mindig a legdrágább az, ami valóban hatásos. Még abban az esetben sem, ha a médiában sugárzott reklámok ezt sugallják.

E szerek fő összetevője, rendszerint a nátriumhidroxid, amely egy rendkívül mérgező és lúgos kémhatásának köszönhetően, erősen maró anyagnak számít. Bőrre kerülve súlyos égési sérüléseket okozhat, ezért alkalmazás közben mindenképpen ajánlott a gumikesztyű használata. Ha mindenáron e drasztikus megoldást választjuk a csőrendszer kitisztítására, akkor ajánlott az enzimalapú lefolyó tisztítószereket választani, amelyek valamelyest környezetbarát megoldást biztosítanak számunkra.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Házi praktika: szüntesd meg a dugulást protézistisztító tablettával!

Szinte minden háztartásban előfordult már, hogy egy vagy több lefolyó csöve eldugult, netán a…

Hogyan előzzük meg a lefolyók eldugulását?

Egy igen sűrűn előforduló és általános háztartási probléma, a mosdókagylók és a mosogatók lefolyócsövének…

Ha megvan a nyomvonal, nincs probléma

A föld alatti, esetleg falban megbújó kábelek, vezetékek felkutatása problémát jelenthet akkor, ha nem…

Mit tehetünk, a dugulások megelőzése érdekében?

A háztartásokon belül számos dugulás jöhet létre. Probléma lehet a vécével, a mosdókagylóval, vagy…

Előzzük meg a lefolyódugulást!

Bizonyára sok háztartásban előfordult már, hogy egyik pillanatról a másikra a mosdókagyló vagy a…

Hogyan tisztítsuk meg a lefolyórendszert?

Az üzletek polcain nagy számban lelhetjük fel a szebbnél szebb csomagolású, különböző színekben pompázó,…

Mitől árad kellemetlen szag a lefolyókból?

Bizonyára sokan szembesültünk már azzal, hogy a lefolyók környékén kellemetlen, bűzös szagot érzünk. Ez…

A dugulások ellen használjon bóraxot!

Csak kevesen tudják, hogy a boltokban kapható, drága és rendkívül mérgező lefolyó tisztító szereket…

Dugulásokat megelőző praktikák

Rendszeres karbantartásokkal és egy kis odafigyeléssel számos problémától kímélhetjük meg magunkat. A lefolyók illetve…

Elsősegély, dugulások esetén

Számos trükk létezik a lefolyók eldugulásának megelőzésére. Ám, ha valami oknál fogva elmulasztottuk volna…

Újabb duguláselhárítási tippek

Dugulások elhárítása szódabikarbónával

A szódabikarbónát akár filléres csodaszerként is nevezhetjük, amelyet számtalan területen használhatunk fel az otthonunkban….

Mi tegyünk, ha eldugult a vécécsésze?

Számos dugulási forma ismeretes, de egy bizonyos, hogy az egyik legkellemetlenebb a vécécsészék eldugulása….

Házi praktikák: kávézaccal a dugulások ellen

Sokan nem is gondolnánk, hogy a kávézaccot is számos területen alkalmazhatjuk a háztartáson belül….

Házi praktikák: szénsavas üdítőital, a lefolyódugulás ellen

Napjainkban az áruházak polcain számos duguláselhárító folyékony szert és granulátumot találhatunk. Ezekről érdemes tudni,…

Házi praktikák: pezsgőtabletta a dugulások elhárítására

Szinte minden háztartásban bekövetkezik legalább egyszer az a probléma,hogy a lefolyóban nem tűnik el…

Házi praktikák: Szüntesd meg a dugulást protézistisztító tablettával!

Szinte minden háztartásban előfordult már, hogy egy vagy több lefolyó csöve eldugult, netán a…

Gyökerek által létrejött dugulás

A háztartásokban elég gyakori problémának számít, hogy a lefolyók eldugulnak, és nem tud lefolyni…

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

A lefolyódugulások ellenszere, a bórax

Vécécsészék és lefolyódugulások esetén hajlamosak vagyunk azonnal a drága vegyszerekhez nyúlni, vagy a vízvezeték…

Szódabikarbóna, a dugulások elleni csodaszer

Nagyanyáink egykoron nagyon is tisztában voltak a szódabikarbóna áldásos hatásával. Felhasználták számos területen a…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Mit tegyünk, ha a lefolyó eldugul?

Szinte minden háztartásban előfordulhat olyan probléma, hogy a víz nem tud lefolyni a mosogatóban….

Mikrosolos dugulás elhárítás

A kültéri dugulások egyik igen kellemetlen fajtája, az emésztőgödör dugulása. A sok esetben kellemetlen…

Dugulás megszüntetése, WC pumpa segítségével

A beltéri dugulások elhárítására számtalan módszer ismeretes. Van, aki a könnyebb utat választja, vagyis…

Régi és modern megoldások

A lefolyótisztítók minden háztartásban ott vannak, akár por, akár folyékony állagúakat, esetleg környezetkímélő szereket…

Okok és megoldások

Vajon mi okozhatja a lefolyók eldugulását? Mit tehetünk, ha már megtörtént a baj? Érdemes…

Mi okozza a vécécsészék dugulását?

Talán az egyik legkellemetlenebb probléma, amely a háztartásokon belül fordulhat elő, az a WC…

Dugulás elhárítás, Mentos és kóla használatával

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen egyszerűen és gyorsan el lehet hárítani saját kezűleg…

Duguláselhárítás lúgos granulátummal

Az igencsak bosszantó beltéri dugulások elhárítására, napjainkban számos megoldás létezik. Az egyik legegyszerűbb és…

Dugulás-elhárítás: több megoldás is létezik

Nem kell rögtön a dugulás-elhárító szakember számát tárcsázni, ha valamilyen dugulást tapasztalunk a lefolyórendszerben,…

Trisóval a dugulás ellen

A régi építésű házakban sajnos igen sokszor keletkeznek különböző dugulások. Szembesülhetünk a mosogatótálca vízelfolyási…

Mindig a legegyszerűbbel kezdjük

Ne mérgelődjünk, ha valamelyik lefolyónk eldugult, hiszen néhány egyszerű megoldással is megszüntethető a kellemetlenség….

A dugulás-elhárítás eszközei

Előfordulhat, hogy hiába mindenféle házi praktika, mert mi magunk nem tudjuk elhárítani lefolyóink dugulását….

A szakszerű munka kellékei

Többféle megoldás közük is választhatnak a duguláselhárító szakemberek, attól függően, hogy mi a probléma,…

Fortélyok a fürdőszoba és a toalett lefolyójának tisztán tartására

Pár filléres ötlet segítségével megoldhatjuk a fürdőszobában és a toalettben található lefolyók enyhébb dugulását….

Mit tehetünk a lefolyók tisztaságáért?

Van néhány egyszerű módszer, amit mi is megtehetünk, ha kisebb dugulásokat tapasztalunk a lefolyókban,…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!