Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításFortélyok a fürdőszoba és a toalett lefolyójának tisztán tartására

Fortélyok a fürdőszoba és a toalett lefolyójának tisztán tartására

Pár filléres ötlet segítségével megoldhatjuk a fürdőszobában és a toalettben található lefolyók enyhébb dugulását. Hasznos, hogyha tudjuk, mik okozhatják az eltömődéseket, mert így megelőzhető a baj.

A fürdőszobában a kád és a mosdó esetében a szappanmaradék, a hab- és a tusfürdő, a hajszálak, sőt, a ruhafoszlányok is dugulást okozhatnak – utóbbiak abban az esetben, ha a mosógép kifolyócsövét a kádba vezettük be. A dugulás megelőzése érdekében tanácsos szűrőt használni a lefolyóknál, ezzel ugyanis legalább a hajszálakat felfoghatjuk. Havonta egyszer végezzünk egy alapos forró vizes öblítést, ilyenkor azonban nem csak a mosogatónál, hanem a kádnál és a mosdónál is alkalmazhatjuk ezt a módszert. Ezen kívül érdemes még hetente egyszer fél liter ecetet öntenünk a lefolyókba, amit egy éjszakán át hagyunk hatni a csőben, majd másnap reggel egyszerűen kiöblítjük.  Ha biztosra akarunk menni, szórjunk egy evőkanál szódabikarbónát és két pohár ecetet a lefolyóba. Ezzel a módszerrel garantáltan eltávolíthatjuk a vízkövet és a szennyeződéseket a lefolyócsövek faláról, azonban kéthetente érdemes megismételni a műveletet. A wc-ben tapasztalható dugulásokat egyéb eszközökkel is kezelhetjük. A vízkőlerakódás a WC-kagyló fő ellensége, és ha nem távolítjuk el rendszeresen és alaposan, a folyamatosan lerakódó vízkő miatt szűkebbé válik a csésze lefolyója. Rendszeres karbantartással azonban megelőzhetjük a bajt. Hatékony megoldás például, ha vizet öntünk a wc-be, majd átkenjük a csésze belsejét bórax és citromlé keverékével. Hagyjuk hatni két órán át, majd alaposan súroljuk ki. Az erőteljesebb szennyeződéseket és vízkövet a lefolyócső elején finom szemcsés csiszolópapír dörzsölésével távolíthatjuk el.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Bűz a lefolyó miatt

Gyakori jelenség, hogy csatornaszagot érzünk a fürdőszobában vagy konyhában, ami többek között a lefolyórendszer…

Bűzforrások mindenütt

Nem csak a WC-csészében megrekedt víz miatt érezhetjük a kellemetlen csatorna-bűzt a lakásban, számos…

A csőgörény nem ismer akadályt

Ha felmondta a szolgálatot otthonunk valamely lefolyója, és szeretnénk mi magunk megoldani a problémát,…

Ha a csőtörés a baj…

Nincsenek egyszerű helyzetben azok, akiknél csőtörés miatt nem lehet megereszteni a vizet. Erre az…

Hogyan orvosolható a csőtörés?

A csőtörés műszeres bemérése ma már nem akadály egy duguláselhárítással foglalkozó cég számára. Ne…

Dugulás-kisokos

A dugulások előfordulási helyei sokfélék lehetnek, kezdve a mosogatótól egészen a kerti locsolóig. Az…

Amikor az ereszcsatorna tömődik el

A leggyakoribb dugulások inkább a lakáson belül fordulnak elő, talán épp ezért nem is…

A dugulás-elhárítás eszközei

Előfordulhat, hogy hiába mindenféle házi praktika, mert mi magunk nem tudjuk elhárítani lefolyóink dugulását….

Figyelmességgel elkerülhető a baj

Különféle dugulás miatti problémákkal találkozhatunk háztartásunkban, például nem folyik le a víz a zuhanyozóban,…

Dugulások megelőzése, s.o.s. megoldások

A csatorna vagy a lefolyók kitisztíttatása költséges dolog, főleg akkor, ha a probléma már…

Újabb duguláselhárítási tippek

Ha fúrni, bontani kell

Sajnos vannak olyan dugulások, amelyeket valamilyen oknál fogva nem lehet megszüntetni magasnyomású átmosással vagy…

Dugulás-elhárítás a fürdőszobában

Sokak számára idegesítő, amikor tisztálkodás után a fürdővíz nem, vagy csak lassan apad el…

Megoldások a dugulás-elhárításra 1.- a lefolyótisztító granulátum

Ha még nincs olyan nagy baj a lefolyókkal, hogy szakembert kelljen hívni, akkor jó…

Széles a választék a lefolyótisztító granulátumok piacán

Érdemes átböngészni a különféle tisztítószerek kínálatát, ám mielőtt használnánk is őket, érdemes tájékozódnunk a…

A granulátum is segíthet

Jó szolgálatot tehet a házi dugulás-elhárításnál a különféle granulátumok használata, számos márkájú szerrel találkozhatunk…

Akár tíz perc és kész

Mielőtt tárcsáznánk egy duguláselhárító szakember számát, biztos kíváncsiak vagyunk, hogyan zajlik egy szakszerű dugulás-elhárítás….

Amikor gyökerek okozzák az eltömődést

Hogyan kerülhet gyökér a csatornába? Tehetjük fel a kérdést fejünket vakargatva. Az okokat ismerve…

Gyökerek a csövekben

A kertes házak lakói gyakran tapasztalhatják, hogy a csőrendszer a gyökérbenövések miatt tömődik el….

Lefolyótisztítás házilag

Számos lehetőség létezik a dugulások házilag történő megoldására. Az otthoni dugulás-elhárítást végezhetjük WC pumpával,…

Ha még nem olyan nagy a baj

Léteznek házi megoldások kifejezetten a kád, a padlóösszefolyó és a wc-csésze lefolyójának dugulás-elhárítására. Az…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

Környezetbarát megoldások

Bizony nem titok, hogy a granulátumok vagy a folyékony tisztítószerek használata cseppet sem számítanak…

Spirál használata a dugulás-elhárításnál

Ha saját magunk vágunk bele a dugulás-elhárításba, akkor megfelelő eszköz lehet a spirál használata….

Mindig a legegyszerűbbel kezdjük

Ne mérgelődjünk, ha valamelyik lefolyónk eldugult, hiszen néhány egyszerű megoldással is megszüntethető a kellemetlenség….

Fő az elővigyázatosság

Amikor elzáródik valamelyik lefolyó, akkor az enyhébb eseteknél akár házilag is megoldhatjuk a problémát. …

Inkább a szemetest használjuk!

Nem mindegy, hogy milyen módon kezeljük a háztartási dugulások problémáját, így érdemes átnézni, hogy…

Dugulás elhárítás, Mentos és kóla használatával

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen egyszerűen és gyorsan el lehet hárítani saját kezűleg…

Dugulás elhárítás, csőtisztító spirállal

Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy a legváratlanabb pillanatban eldugult a lefolyóvezeték. Ez egy igen…

Dugulás kültéri csöveknél

Ha kertes házban élünk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy csatornadugulás nem csak a…

A legegyszerűbb módszer is beválhat

Rendkívül széles a különféle tisztító vagy duguláselhárító vegyszerek piaca, de biztos, hogy rögtön ezekhez…

Figyelmeztető jelek

Bizonyos jelek figyelembevételével általában már sejthetjük, hogy mikor mondja fel a szolgálatot a lefolyó….

Dugulások elhárítása szódabikarbónával

A szódabikarbónát akár filléres csodaszerként is nevezhetjük, amelyet számtalan területen használhatunk fel az otthonunkban….

Mi okozza a kültéri dugulásokat?

Ha dugulásról beszélünk, általában azonnal mindenki a mosogató és a mosdókagyló lefolyójára, illetve a…

Amikor sokan használják…

Jelentős figyelmet kell fordítaniuk a vendéglátó-ipari egységet, vagy más közületet fenntartó vállalkozóknak a dugulás-elhárításra….

Nyomvonal meghatározás

A föld alatt vagy a falban futó vezetékek felkutatása különösen nagy gond akkor, ha…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!