Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításHa a csőtörés a baj…

Ha a csőtörés a baj…

Nincsenek egyszerű helyzetben azok, akiknél csőtörés miatt nem lehet megereszteni a vizet. Erre az esetre semmilyen házi módszer nem javasolt, mindenképpen és a lehető leggyorsabban vízvezeték-szerelőt kell hívnunk.

Csőtörés esetén a legfontosabb a gyors cselekvés, ezért, amennyiben van rá lehetőség, megtörténjen a hibás cső helyének bemérése és a hiba mielőbbi kiiktatása. Szerencsére a hiba felkutatásához manapság már nem szükséges falat bontani, hiszen léteznek jóval szakszerűbb, modernebb módszerek is. A probléma bemérésének folyamata történhet  elektrosztatikus hibahely keresővel, korrelációs-és jelzőgázos vizsgálattal, vagy nyomvonal meghatározással. Az elektrosztatikus hibahely kereső a csőtörés miatt keletkező zaj felkutatására remekül alkalmas. Olyan készülékről van szó, mely a csőtörések szivárgási helyének meghatározásához a legkorszerűbb digitális szűrőtechnikát alkalmazza, így a csőből kilépő víz által keltett hanghullámokat tudja behatárolni. A korrelációs vizsgálattal két pont közötti hiba felderítésére van lehetőség, a jelzőgázos vizsgálat pedig kis vízveszteség esetén fűtés- és vízrendszerek csőtörésének bemérésére alkalmas.  A föld alatt vagy a falban futó vezetékek megtalálás nagy problémát jelenthet, ha nem saját magunk építkeztünk, hanem használt házat vásároltunk, a hosszú évek alatt pedig elfelejtődhet, merre is futnak pontosan a csövek, vezetékek. A nyomvonal meghatározás akkor lehet hasznos, ha például sérült vezeték van a telken, nem lehet tudni, merre van a hiba, vagy ha a kamerás kereséssel nem jutottunk előrébb a probléma megoldásában. Fa-vagy cserje ültetése előtt is célszerű tudni, merre helyezkedik el a cső, a víz- vagy gázvezeték a földben.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Az emésztőgödrök dugulásának elhárítása

A beltéri dugulásokon kívül, a ház körüli területem kialakuló dugulások is igen kellemetlen és…

Mikrosolos dugulás elhárítás

A kültéri dugulások egyik igen kellemetlen fajtája, az emésztőgödör dugulása. A sok esetben kellemetlen…

Beltéri duguláselhárítás, enzim készítménnyel

A kültéri dugulások, emésztőgödrök problémáinak elhárításában forradalmian új megoldást jelentett, az enzimkészítmények megjelenése. Ezen…

Beltéri duguláselhárítás, enzim készítménnyel

A kültéri dugulások, emésztőgödrök problémáinak elhárításában forradalmian új megoldást jelentett, az enzimkészítmények megjelenése. Ezen…

Egyszerű, de hatékony megoldások

Nem szükséges egyből a drága tisztítószeres flakonok után nyúlnunk, amikor otthonunk valamelyik lefolyójában dugulást…

Fő az elővigyázatosság

Amikor elzáródik valamelyik lefolyó, akkor az enyhébb eseteknél akár házilag is megoldhatjuk a problémát. …

Ha bugyborékol a lefolyó

Ismert és bosszantó jelenség, amikor a víz csak lassan, bugyborékoló hangot adva távozik a…

Bűz a lefolyó miatt

Gyakori jelenség, hogy csatornaszagot érzünk a fürdőszobában vagy konyhában, ami többek között a lefolyórendszer…

Bűzforrások mindenütt

Nem csak a WC-csészében megrekedt víz miatt érezhetjük a kellemetlen csatorna-bűzt a lakásban, számos…

A csőgörény nem ismer akadályt

Ha felmondta a szolgálatot otthonunk valamely lefolyója, és szeretnénk mi magunk megoldani a problémát,…

Újabb duguláselhárítási tippek

Hogyan orvosolható a csőtörés?

A csőtörés műszeres bemérése ma már nem akadály egy duguláselhárítással foglalkozó cég számára. Ne…

Dugulás-kisokos

A dugulások előfordulási helyei sokfélék lehetnek, kezdve a mosogatótól egészen a kerti locsolóig. Az…

Amikor az ereszcsatorna tömődik el

A leggyakoribb dugulások inkább a lakáson belül fordulnak elő, talán épp ezért nem is…

A dugulás-elhárítás eszközei

Előfordulhat, hogy hiába mindenféle házi praktika, mert mi magunk nem tudjuk elhárítani lefolyóink dugulását….

Figyelmességgel elkerülhető a baj

Különféle dugulás miatti problémákkal találkozhatunk háztartásunkban, például nem folyik le a víz a zuhanyozóban,…

Dugulások megelőzése, s.o.s. megoldások

A csatorna vagy a lefolyók kitisztíttatása költséges dolog, főleg akkor, ha a probléma már…

Fortélyok a fürdőszoba és a toalett lefolyójának tisztán tartására

Pár filléres ötlet segítségével megoldhatjuk a fürdőszobában és a toalettben található lefolyók enyhébb dugulását….

Ha fúrni, bontani kell

Sajnos vannak olyan dugulások, amelyeket valamilyen oknál fogva nem lehet megszüntetni magasnyomású átmosással vagy…

Dugulás-elhárítás a fürdőszobában

Sokak számára idegesítő, amikor tisztálkodás után a fürdővíz nem, vagy csak lassan apad el…

Megoldások a dugulás-elhárításra 1.- a lefolyótisztító granulátum

Ha még nincs olyan nagy baj a lefolyókkal, hogy szakembert kelljen hívni, akkor jó…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Akár tíz perc és kész

Mielőtt tárcsáznánk egy duguláselhárító szakember számát, biztos kíváncsiak vagyunk, hogyan zajlik egy szakszerű dugulás-elhárítás….

Tudjuk meg, merre megy a vezeték

Ha dugulás van otthonunkban, és sérült vezetékre gyanakszunk, avagy nem tudjuk,  hol keressük a…

Mitől bugyborékol a lefolyó?

Bizonyára sokan hallottuk már azt a jellegzetes hangot, ami a lefolyókból távozik, a víz…

Mi is az a csőgörény?

A csőgörény szó hallatán a laikusok azonnal egy állatkára asszociálhatnak, amely a csövekben él….

Feltérképezés kamerával

A professzionális duguláselhárítás egyik hatásos módszere a kamerás csatornavizsgálat, amely lehetővé teszi a dugulás…

Amikor gyökerek okozzák az eltömődést

Hogyan kerülhet gyökér a csatornába? Tehetjük fel a kérdést fejünket vakargatva. Az okokat ismerve…

Lefolyótisztítás spirálos technikával

Még a legjobb háziasszonyok konyhájában és fürdőszobájában is bekövetkezhet egyszer-egyszer, az oly’ bosszantó és…

Inkább a szemetest használjuk!

Nem mindegy, hogy milyen módon kezeljük a háztartási dugulások problémáját, így érdemes átnézni, hogy…

Régi és modern megoldások

A lefolyótisztítók minden háztartásban ott vannak, akár por, akár folyékony állagúakat, esetleg környezetkímélő szereket…

Kültéri dugulások kialakulása

A kültéri dugulás, vagyis a kerti locsolók, vízelvezető rendszerek eltömődése problémát okozhat a kertes…

Szódabikarbóna a dugulások ellen

Beltéri dugulások esetében először célszerű mindig a fizikai tisztítással megpróbálkozni. Sokaknak eszébe sem jut,…

Ha a pumpa már nem segít…

A csőrendszer eltömődését néhány fortéllyal mi magunk is megelőzhetjük, illetve enyhébb esetekben pumpával megszüntethetjük….

Vegyi anyagot vagy környezetkímélőt?

Számos eszköz közül választhatunk, ha a dugulás-elhárítás házi megoldására vállalkozunk. Ezek között vannak olyan…

Ha vegyszert választunk

A konyhai és a fürdőszobai lefolyók könnyen eltömődhetnek, és mindig a legrosszabbkor. A dugulás-elhárítás…

Hívjunk profit, ha máshogy nem megy

Mit lehet tenni, ha házi módszerekkel nem oldható meg a dugulás-elhárítás? Ekkor mindenképpen szakemberhez…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!