Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításLegjobb módszer a megelőzés

Legjobb módszer a megelőzés

Egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek az otthonunkban található lefolyókban képződő lerakódások, így jelentős fáradságot, időt és pénzt spórolhatunk meg. Egészen egyszerű dolgokról van szó, ilyen például a meleg vízzel való mosogatás, vagy a kevesebb mosogatószer használata.

A lakásban kialakuló, komoly kellemetlenségeket okozó dugulások rengeteg okra vezethetőek vissza, attól függően, hogy hol is jelennek meg. Más-más célra használjuk egyes helyiségeinket, de arra mindenképpen figyeljünk, hogy az ott elhelyezkedő lefolyókba, kagylókba milyen anyagokat öntünk. A jelszó az ésszerűség, hiszen sokszor a figyelmetlenségünk okozza a később oly sok bosszúságot okozó problémákat.  Általánosan elterjedt tendencia, hogy Magyarországon túl sok mosóport és mosogatószert használunk egy-egy alkalommal, ami azért problémás, mert a leengedésük után megülepszenek a csatornákban, és ha sokáig halmozódnak, egy idő után már nem engedik le a vizet. Talán felesleges felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben nem rendelkezünk mosogatógéppel, és edényeinket kézzel mossuk el, semmiképpen ne hideg vízzel tegyük azt, mert a csövekben felgyülemlett zsírokat nem képes feloldani. Ételmaradékokat, használt higiéniai termékeket, törlőkendőket sem célszerű toalettünkbe dobni, hiszen a wc-csésze nem szemeteskuka, a nem rendeltetésszerű használat pedig egy idő után nem marad következmények nélkül. A fürdőkád, zuhanytálca lefolyójába kerülő hajszálak, fürdőszerek által okozott gondok még elkerülhetőek műanyag szűrő használatával. A dugulások kialakulásának megelőzésére vásárolhatunk különféle, erre a célra kifejlesztett termékeket, amelyeket időnként a lefolyóba öntve feloldhatóak a kisebb lerakódások, elkerülve ezzel a későbbi gondokat.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Apróbb és nagyobb hibákat is lát a kamera

Napjaink fejlett technikája lehetővé teszi, hogy egy csatornát vagy csővezetéket belülről megvizsgáljunk anélkül, hogy…

Dugulás kültéri csöveknél

Ha kertes házban élünk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy csatornadugulás nem csak a…

Kis figyelemmel sokat tehetünk

Spóroljunk meg magunknak pénzt és fáradtságot azzal, hogy odafigyelünk a lefolyók dugulásának megelőzésére. Kiküszöbölhetjük…

Duguláselhárítás a konyhában

Siralmas látvány a mosogatóban megmaradó spagetti darabok, kávézacc vagy egyéb maradék , bár talán…

Környezetbarát megoldások

Bizony nem titok, hogy a granulátumok vagy a folyékony tisztítószerek használata cseppet sem számítanak…

Környezettudatosan

Létezik néhány jól bevált megoldás a dugulás-elhárításra, amelyekkel nem szennyezzük annyira a környezetünket, mintha…

Amikor sokan használják…

Jelentős figyelmet kell fordítaniuk a vendéglátó-ipari egységet, vagy más közületet fenntartó vállalkozóknak a dugulás-elhárításra….

Dugulás kül-és beltéren

Amikor saját magunk már nem tudjuk megoldani a dugulás-elhárítást, akkor mindenképpen szakembert kell hívnunk….

Kültéri dugulások kialakulása

A kültéri dugulás, vagyis a kerti locsolók, vízelvezető rendszerek eltömődése problémát okozhat a kertes…

Mindig a legegyszerűbbel kezdjük

Ne mérgelődjünk, ha valamelyik lefolyónk eldugult, hiszen néhány egyszerű megoldással is megszüntethető a kellemetlenség….

Újabb duguláselhárítási tippek

Meglepő, ám hasznos tippek

Nem is gondolnánk, milyen sok hétköznapi megoldás létezik a lefolyókban felgyülemlett szennyeződések eltávolítására. Néhány…

Mire figyeljünk oda?

Ha egyik nap még gond nélkül távozik a víz a lefolyón, másik nap viszont…

Néhány jó tanács, ha dugulás van

Bár a dugulás-elhárítással kapcsolatos munkálatok szakszerű, precíz és higiénikus megoldása érdekében érdemes szakemberhez fordulni,…

Duguláslhárítás albérletben

Mit tegyünk, ha az albérletben eldugul a lefolyó? Aki lakott már korábban

Tudjuk meg, merre megy a vezeték

Ha dugulás van otthonunkban, és sérült vezetékre gyanakszunk, avagy nem tudjuk,  hol keressük a…

Nyomvonal meghatározás

A föld alatt vagy a falban futó vezetékek felkutatása különösen nagy gond akkor, ha…

Okok és megoldások

Vajon mi okozhatja a lefolyók eldugulását? Mit tehetünk, ha már megtörtént a baj? Érdemes…

Gyors, megbízható praktikák

Mit tehetünk, amikor a mosogató nem akarja elnyelni a zavaros vizet, vagy a kád,…

Patkány és csőgörény-miféle módszerek ezek?

Amikor még nem léteztek modern eszközök, egészen egyszerű megoldásokhoz folyamodtak az eltömődések megszüntetésére, például…

Régi és modern megoldások

A lefolyótisztítók minden háztartásban ott vannak, akár por, akár folyékony állagúakat, esetleg környezetkímélő szereket…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Mit tehetünk, a dugulások megelőzése érdekében?

A háztartásokon belül számos dugulás jöhet létre. Probléma lehet a vécével, a mosdókagylóval, vagy…

Lefolyótisztítás spirálos technikával

Még a legjobb háziasszonyok konyhájában és fürdőszobájában is bekövetkezhet egyszer-egyszer, az oly’ bosszantó és…

Szódabikarbóna a dugulások ellen

Beltéri dugulások esetében először célszerű mindig a fizikai tisztítással megpróbálkozni. Sokaknak eszébe sem jut,…

Dugulások elhárítása szódabikarbónával

A szódabikarbónát akár filléres csodaszerként is nevezhetjük, amelyet számtalan területen használhatunk fel az otthonunkban….

Ha nem épp a dugulás a baj

Esősebb időszakok után előfordulhat, hogy nagy mennyiségű víz gyűlik össze a földben, ami bejuthat…

A csőgörény nem ismer akadályt

Ha felmondta a szolgálatot otthonunk valamely lefolyója, és szeretnénk mi magunk megoldani a problémát,…

Miért hívjunk szakembert?

Amikor az egyes lefolyók dugulását tapasztaljuk, kézenfekvőnek tűnhet házilag megoldani a problémát, és erre…

Mitől alakulhat ki a beltéri és a kültéri dugulás?

Bárhol is alakul ki a dugulás, mindig nagyon bosszantó és kellemetlen problémákat tud okozni….

Inkább a szemetest használjuk!

Nem mindegy, hogy milyen módon kezeljük a háztartási dugulások problémáját, így érdemes átnézni, hogy…

Kreatív duguláselhárítás, sóval

Lefolyódugulás esetén, nem feltétlenül szükséges azonnal, a vízvezeték szerelő szakemberek segítségét kérni. Bár az…

Fő az elővigyázatosság

Amikor elzáródik valamelyik lefolyó, akkor az enyhébb eseteknél akár házilag is megoldhatjuk a problémát. …

Dugulás elhárítás Womázással

A dugulás elhárítással foglalkozó szakemberek alapvetően, két féle technológiával dolgoznak, mind a beltéri, mind…

Dugulás elhárítás, Mentos és kóla használatával

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen egyszerűen és gyorsan el lehet hárítani saját kezűleg…

Mit tehetünk, ha eldugult a padlóösszefolyó, vagy a zuhany tálca lefolyója?

A legtöbb háziasszony rémálma az, ha a mosdókagyló, a mosogatótálca vagy a WC lefolyója…

Házi praktikák a dugulás-elhárításnál

Ha házilag szeretnénk megoldani a dugulás-elhárítást, de nem vált be a wc-pumpa, illetve a…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!