Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításTrisó, a bombabiztos duguláselhárító

Trisó, a bombabiztos duguláselhárító

Kevés kellemetlenebb és bosszantóbb, háztartásban fellépő probléma van, mint amit a lefolyók, illetve a vécécsésze eldugulása okozhat. Ezek a dugulások mindig a legrosszabbkor következnek be, amikor az ember nem is számít rá. Gyors és hatékony megoldásra van szükség, főként, ha a vécécsésze dugulásáról van szó. Ha még csak azt tapasztaljuk, hogy lassabban távozik el a víz a lefolyón, vagy kellemetlen szagok áradnak a vízvezeték rendszeréből, akkor sürgősen egy karbantartást kell végeznünk, hogy megelőzhessük a dugulást.

A mosógépek vízkövének eltávolításához felhasznált trisó, rendkívül jótékony hatást fejthet ki, a lefolyórendszerben található vízkövek eltávolításában is. A lefolyók és a WC eldugulását nagyrészt a felhalmozódott vízkő okozza. Sokak úgy gondolják, hogy csak a lefolyóba került idegen anyagok, ételdarabkák, vagy hajszálak okozhatnak dugulást, ám ez egy tévhit. A vízkő, a zsíros szennyeződések és a túlzott mosogatószer, illetve kozmetikum használat is éppúgy galibát tud okozni, mint az idegen anyagok bekerülése. A trisó nemcsak a vízkő eltávolítására képes, hanem kiváló zsíroldó hatással is rendelkezik. Olcsó, hatékony, sőt még a csőrendszerből kiáramló bűzös és kellemetlen szagokkal is képes leszámolni. A trisó beszerzése igen egyszerű, ugyanis ezt a kristályos szemcsés anyagot, a háztartási boltok polcain találhatjuk meg.

Makacs dugulások esetében egy egész flakonnyi trisóra lesz szükségünk, amelyet a lefolyóba zúdítunk. Ezután nincs is más dolgunk, csak hagyni, hogy egy egész éjszakán át dolgozhasson az anyag. Ezt követően reggel, egy liter, forrásban lévő vízzel le kell öblítenünk, hogy a feloldott vízkőmaradványokat és a szennyeződéseket ki tudjuk mosni a rendszerből.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Trisóval a dugulás ellen

A régi építésű házakban sajnos igen sokszor keletkeznek különböző dugulások. Szembesülhetünk a mosogatótálca vízelfolyási…

Dugulások elhárítása ecet segítségével

Az ecet egy igen sokoldalú szer, amelynek számos felhasználási módja ismeretes, a háztartásokon belül….

Bóraxszal a dugulás ellen

Az egyik legáltalánosabban előforduló háztartási probléma, a lefolyók ledugulása. Bármelyik pillanatban bekövetkezhet, így ajánlott…

Dugulás elhárítás granulátum segítségével

Ha nem végzünk rendszeres karbantartásokat a lefolyó rendszerben, akkor sajnos előbb-utóbb szembesülni fogunk a…

A WC karbantartása és dugulásának elhárítása

Mit tehetünk, ha eldugult a vécécsésze? Sokan azonnal a telefonkönyvért nyúlnak és a dugulás…

Duguláselhárítás, műanyag palack segítségével

Számos háztartásban fordul elő, hogy a mosdókagyló, a mosogatótálca, vagy a WC csésze eldugul….

Dugulás elhárítás Womázással

A dugulás elhárítással foglalkozó szakemberek alapvetően, két féle technológiával dolgoznak, mind a beltéri, mind…

Mitől alakul ki a dugulás, a lefolyórendszerben?

Rendkívül kellemetlen és bosszantó jelenség, amikor a mosogatóban, illetve a mosdókagyló lefolyójában, netán a…

Hogyan végezhetünk karbantartást a lefolyórendszerben?

Az egyik legbosszantóbb háztartási problémát a lefolyók, illetve a vécécsésze eldugulása okozza. A dugulás…

Duguláselhárítás mesterfokon, ecet segítségével

Sokan még csak nem is gondolnánk, hogy főzésen kívül másra is lehet hasznosítani az…

Újabb duguláselhárítási tippek

Tippek a lefolyó dugulások megelőzésére és elhárítására

Az egyik legáltalánosabban felbukkanó háztartási probléma, a lefolyók eldugulása. A lefolyók kitisztítása napjainkban már…

Mit tegyünk, ha eldugult a vécé?

Mindenki egyetért azzal, hogy az egyik legkellemetlenebb háztartásban előforduló probléma, a vécé eldugulása. Ilyenkor…

Dugulások elhárítása házilag

Valószínűleg minden háztartásban előfordult már legalább egyszer, hogy a fürdőszobai mosdókagyló, a vécécsésze, vagy…

Bosszantó, de megoldható

Talán a lefolyórendszer eltömődése az egyik legbosszantóbb dolog, ami háztartásunkban történhet. Nem elég, hogy…

Mi okozza a lefolyókból áradó kellemetlen szagokat?

Valószínűleg már sokan szembesültünk azzal a problémával, hogy a fürdőszobába érve kellemetlen szagot érzünk….

Házi praktika: szüntesd meg a dugulást protézistisztító tablettával!

Szinte minden háztartásban előfordult már, hogy egy vagy több lefolyó csöve eldugult, netán a…

Hogyan előzzük meg a lefolyók eldugulását?

Egy igen sűrűn előforduló és általános háztartási probléma, a mosdókagylók és a mosogatók lefolyócsövének…

Ha megvan a nyomvonal, nincs probléma

A föld alatti, esetleg falban megbújó kábelek, vezetékek felkutatása problémát jelenthet akkor, ha nem…

Mit tehetünk, a dugulások megelőzése érdekében?

A háztartásokon belül számos dugulás jöhet létre. Probléma lehet a vécével, a mosdókagylóval, vagy…

Előzzük meg a lefolyódugulást!

Bizonyára sok háztartásban előfordult már, hogy egyik pillanatról a másikra a mosdókagyló vagy a…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Figyelmességgel elkerülhető a baj

Különféle dugulás miatti problémákkal találkozhatunk háztartásunkban, például nem folyik le a víz a zuhanyozóban,…

A vízkő és a fagy is lehet probléma

Háztartási gépeink csöveinket a duguláson, csőrepedésen kívül a rossz minőségű víz miatti lerakódások, illetve…

Hogyan szüntessük meg a lefolyóból kiáramló, kellemetlen, bűzös szagokat?

Sajnos igen sok háztartásban fordul elő, hogy a háziasszonyok arra panaszkodnak, hogy kellemetlen szagok…

Dugulás-elhárítás a fürdőszobában

Sokak számára idegesítő, amikor tisztálkodás után a fürdővíz nem, vagy csak lassan apad el…

Dugulás kültéri csöveknél

Ha kertes házban élünk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy csatornadugulás nem csak a…

Dugulás elhárítás sóval

Sokan nem is gondolnánk, hogy a sót, főzésen kívül másra is hasznosíthatjuk, otthonunkon belül….

Dugulás kül-és beltéren

Amikor saját magunk már nem tudjuk megoldani a dugulás-elhárítást, akkor mindenképpen szakembert kell hívnunk….

Szódabikarbóna a dugulások ellen

Beltéri dugulások esetében először célszerű mindig a fizikai tisztítással megpróbálkozni. Sokaknak eszébe sem jut,…

WC pumpa, dugulás ellen

Egy eltömődött lefolyó, vagy vécécsésze hatalmas bosszúságot és igen nagy anyagi veszteséget képes okozni….

Ha fúrni, bontani kell

Sajnos vannak olyan dugulások, amelyeket valamilyen oknál fogva nem lehet megszüntetni magasnyomású átmosással vagy…

A WC dugulása

Talán nincs is annál kellemetlenebb, amikor eldugul a WC-csésze…ilyenkor hatásos megoldásnak tűnik a WC-pumpa…

A dugulások ellen használjon bóraxot!

Csak kevesen tudják, hogy a boltokban kapható, drága és rendkívül mérgező lefolyó tisztító szereket…

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

Mi tegyünk, ha eldugult a vécécsésze?

Számos dugulási forma ismeretes, de egy bizonyos, hogy az egyik legkellemetlenebb a vécécsészék eldugulása….

Patkány és csőgörény-miféle módszerek ezek?

Amikor még nem léteztek modern eszközök, egészen egyszerű megoldásokhoz folyamodtak az eltömődések megszüntetésére, például…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!