Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításWC pumpa, dugulás ellen

WC pumpa, dugulás ellen

Egy eltömődött lefolyó, vagy vécécsésze hatalmas bosszúságot és igen nagy anyagi veszteséget képes okozni. Ám nem feltétlenül szükséges, felesleges kiadásokra fecsérelni a pénzünket. Nem kell azonnal a legdrágább lefolyótisztító vegyszereket megvennünk. Létezik ugyanis számos olcsóbb, ám ugyanolyan hatékony módszer is a dugulások elhárítására, mint amit a televíziókban kínálnak.

Eszünkbe sem jutnak a régi, jól bevált módszerek. Nagyanyáink korában nem voltak agyon reklámozott csodaszerek, mégis hatékonyan le tudtak számolni a legmakacsabb dugulásokkal is. Például a szódabikarbóna, a kávézacc, a trisó, vagy az ecet alkalmazásával és nem utolsó sorban, a jó öreg vécé pumpával.

A vécépumpa valóban az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás a dugulások elhárítására. Sőt a vécék dugulása esetében van, hogy csak ez az egy eszköz hoz garantált sikert. Ezért mindenképpen érdemes egy próbát tennünk, hátha megúszhatjuk a szerelők kihívását. A gumiharang alkalmazása előtt, szükséges egy pohárnyi forró vizet és egy kis mosogatószert a lefolyóba önteni. A túlfolyó nyílását ajánlott egy nedves rongy segítségével teljesen elzárni. Ezt követően a vécépumpát helyezzük el a lefolyó nyílására, úgy, hogy teljesen befedje azt. Ezután engedjünk a gumiharangra annyi vizet, amennyi teljesen ellepi a pumpa „fejét”. Ha mindez megtörtént, elkezdhetünk dolgozni a pumpával. Hirtelen mozdulattal húzzuk fel, majd nyomjuk le a harangot, ezzel egy szívó-nyomó hatást válthatunk ki, amely képes fellazítani a lerakódott szennyeződéseket. A WC pumpa akár, a legmakacsabb dugulások esetében is használható. Ha mégsem sikerülne megszüntetni a problémát, akkor ne késlekedjünk tovább, mert ebben az esetben már, csak a szerelők segíthetnek.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Gyökerek által létrejött dugulás

A háztartásokban elég gyakori problémának számít, hogy a lefolyók eldugulnak, és nem tud lefolyni…

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

A lefolyódugulások ellenszere, a bórax

Vécécsészék és lefolyódugulások esetén hajlamosak vagyunk azonnal a drága vegyszerekhez nyúlni, vagy a vízvezeték…

Szódabikarbóna, a dugulások elleni csodaszer

Nagyanyáink egykoron nagyon is tisztában voltak a szódabikarbóna áldásos hatásával. Felhasználták számos területen a…

Dugulás elhárítás sóval

Sokan nem is gondolnánk, hogy a sót, főzésen kívül másra is hasznosíthatjuk, otthonunkon belül….

Duguláselhárítás kávézacc segítségével

Sokak számára a kávézacc nem jelent mást, csak egyszerű háztartási hulladékot. Ezért azonnal a…

Dugulás elhárítás, csőtisztító spirállal

Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy a legváratlanabb pillanatban eldugult a lefolyóvezeték. Ez egy igen…

Dugulások elhárítása drótkefe segítségével

Lefolyódugulás esetén hajlamosak vagyunk azonnal a vízvezeték szerelők számát tárcsázni, és több ezer forintot…

Dugulás elhárítás, Mentos és kóla használatával

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen egyszerűen és gyorsan el lehet hárítani saját kezűleg…

Hárítsuk el a dugulást, locsolótömlővel

Egy igen általános problémának számít, a lefolyócsövek eldugulása. Egy nagyon bosszantó és kellemetlen gond,…

Újabb duguláselhárítási tippek

Mit tegyünk, ha eldugult a kád lefolyója?

Kevés bosszantóbb háztartási probléma létezik, a lefolyók és a WC eldugulásánál. Mindig a legrosszabbkor…

Mit tehetünk, ha eldugult a padlóösszefolyó, vagy a zuhany tálca lefolyója?

A legtöbb háziasszony rémálma az, ha a mosdókagyló, a mosogatótálca vagy a WC lefolyója…

Hogyan alkalmazzuk a lefolyótisztító szereket?

A beltéri dugulások, vagyis a mosdókagyló, a mosogató tálca, vécécsésze, illetve a padlóösszefolyó és…

Mi okozza a kültéri dugulásokat?

Ha dugulásról beszélünk, általában azonnal mindenki a mosogató és a mosdókagyló lefolyójára, illetve a…

A duguláselhárítás technikái

Egy eldugult lefolyó rengeteg bosszúságot és jelentős anyagi veszteséget képes okozni. Pláne, ha a…

Mit tehetünk a lefolyódugulások megelőzése érdekében?

Napjainkban, a duguláselhárításban jártas szakemberek, szinte aranyáron kínálják szolgáltatásaikat. Bár kétségtelen, hogy az általuk…

Így előzd meg a lefolyó dugulását!

Kevés bosszantóbb dolog van a lefolyók eldugulásánál. A háziasszonyok rémálma mindig a legrosszabbkor következik…

Mitől bugyborékol a lefolyó?

Bizonyára sokan hallottuk már azt a jellegzetes hangot, ami a lefolyókból távozik, a víz…

Mi okozza a vécécsészék dugulását?

Talán az egyik legkellemetlenebb probléma, amely a háztartásokon belül fordulhat elő, az a WC…

Duguláselhárítás lúgos granulátummal

Az igencsak bosszantó beltéri dugulások elhárítására, napjainkban számos megoldás létezik. Az egyik legegyszerűbb és…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Mi okozza az emésztőgödrök dugulását?

A bosszantó és roppant kellemetlen dugulások nem csak a házak, épületek belsejében fordulhat elő….

Házi praktikák a dugulás-elhárításnál

Ha házilag szeretnénk megoldani a dugulás-elhárítást, de nem vált be a wc-pumpa, illetve a…

Mitől dugul el a lefolyó?

A háziasszonyok zöme használ a konyhai mosogatóban és a fürdőszobai lefolyókban kis műanyag szűrőt,…

Fortélyok a fürdőszoba és a toalett lefolyójának tisztán tartására

Pár filléres ötlet segítségével megoldhatjuk a fürdőszobában és a toalettben található lefolyók enyhébb dugulását….

Hogyan orvosolható a csőtörés?

A csőtörés műszeres bemérése ma már nem akadály egy duguláselhárítással foglalkozó cég számára. Ne…

Dugulásokat megelőző praktikák

Rendszeres karbantartásokkal és egy kis odafigyeléssel számos problémától kímélhetjük meg magunkat. A lefolyók illetve…

Hogyan szüntessük meg a lefolyóból kiáramló, kellemetlen, bűzös szagokat?

Sajnos igen sok háztartásban fordul elő, hogy a háziasszonyok arra panaszkodnak, hogy kellemetlen szagok…

Mire figyeljünk oda?

Ha egyik nap még gond nélkül távozik a víz a lefolyón, másik nap viszont…

A dugulások ellen használjon bóraxot!

Csak kevesen tudják, hogy a boltokban kapható, drága és rendkívül mérgező lefolyó tisztító szereket…

A dugulás-elhárítás eszközei

Előfordulhat, hogy hiába mindenféle házi praktika, mert mi magunk nem tudjuk elhárítani lefolyóink dugulását….

Duguláselhárítás mesterfokon, ecet segítségével

Sokan még csak nem is gondolnánk, hogy főzésen kívül másra is lehet hasznosítani az…

A granulátum is segíthet

Jó szolgálatot tehet a házi dugulás-elhárításnál a különféle granulátumok használata, számos márkájú szerrel találkozhatunk…

Tiszta szifon: nincs dugulás

Ha bizonyos gyakorisággal kitisztítjuk a mosdók, mosogatók szifonját, már azzal is sokat tehetünk a…

Mitől árad kellemetlen szag a lefolyókból?

Bizonyára sokan szembesültünk már azzal, hogy a lefolyók környékén kellemetlen, bűzös szagot érzünk. Ez…

Dugulás elhárítás Womázással

A dugulás elhárítással foglalkozó szakemberek alapvetően, két féle technológiával dolgoznak, mind a beltéri, mind…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!