Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításDugulások elhárítása szódabikarbónával

Dugulások elhárítása szódabikarbónával

A szódabikarbónát akár filléres csodaszerként is nevezhetjük, amelyet számtalan területen használhatunk fel az otthonunkban. Kiválóan alkalmazhatjuk a drága, és mérgező vegyi tisztítószerek kiváltására is. Felhasználható szagtalanításra, súrolásra, foltok tisztítására, fertőtlenítőszerként, ezüst ékszerek tisztítására, sőt az enyhe és makacsabb dugulások elhárításában is jótékony szerepe lehet.

Ezt a környezetbarát dugulás elhárítási módszert már nagyanyáink is ismerték és sikeresen alkalmazták évtizedeken keresztül. A szódabikarbóna egy enyhén lúgos só, amely vízben kiválóan oldódik. Az enyhébb dugulások esetében, vagy csak dugulást megelőző karbantartás részeként öntsünk egy pohárnyi szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy pohár, forró vizet. Hagyjuk hatni az keveréket körülbelül 1 órán át, majd ezt követően végezzünk egy folyó vizes öblítést. Ha a dugulás nem szűnne meg, kombináljuk a szódabikarbónát ecettel, illetve sóval. Az ecet és a szódabikarbóna keveredésével létrejövő kémiai reakció folyamán nem csak a vízkőlerakódások tűnnek el a lefolyó csövek faláról, hanem a kellemetlen szagok is megszűnnek. A szódabikarbóna ecettel való keverése esetében egy fél pohár szódabikarbónára lesz szükségünk, valamint egy pohár, lehetőleg 20 % – os töménységű ecetre. Először a szódabikarbónát kell a lefolyóba szórni, egy tölcséren keresztül, majd ezt követően szükséges az ecetet rázúdítani. A keverék erőteljes habzásba kezd. Ettől nem kell megijedni, néhány perc elteltével megszűnik ez a folyamat. Ekkor kell megnyitnunk a csapot és forró vízzel átöblíteni a rendszert. Néhány perc elteltével pedig, egy hideg vizes öblítés is szükséges lesz a folyamat befejezéséül. Ha a lefolyó dugulása ezek után sem szűnne meg, kérjük a szakemberek segítségét. A duguláselhárítás Vác városában is akár egy órán belül megszűntethető. A gyors munkát azonban sajnos meg is kell fizetni, így célszerűbb, ha inkább a dugulások megelőzésére törekszünk, és rendszeres karbantartásokat végzünk a lefolyó csőrendszerében.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Hogyan előzzük meg a lefolyók eldugulását?

Egy igen sűrűn előforduló és általános háztartási probléma, a mosdókagylók és a mosogatók lefolyócsövének…

Ha megvan a nyomvonal, nincs probléma

A föld alatti, esetleg falban megbújó kábelek, vezetékek felkutatása problémát jelenthet akkor, ha nem…

Mit tehetünk, a dugulások megelőzése érdekében?

A háztartásokon belül számos dugulás jöhet létre. Probléma lehet a vécével, a mosdókagylóval, vagy…

Előzzük meg a lefolyódugulást!

Bizonyára sok háztartásban előfordult már, hogy egyik pillanatról a másikra a mosdókagyló vagy a…

Hogyan tisztítsuk meg a lefolyórendszert?

Az üzletek polcain nagy számban lelhetjük fel a szebbnél szebb csomagolású, különböző színekben pompázó,…

Mitől árad kellemetlen szag a lefolyókból?

Bizonyára sokan szembesültünk már azzal, hogy a lefolyók környékén kellemetlen, bűzös szagot érzünk. Ez…

A dugulások ellen használjon bóraxot!

Csak kevesen tudják, hogy a boltokban kapható, drága és rendkívül mérgező lefolyó tisztító szereket…

Dugulásokat megelőző praktikák

Rendszeres karbantartásokkal és egy kis odafigyeléssel számos problémától kímélhetjük meg magunkat. A lefolyók illetve…

Elsősegély, dugulások esetén

Számos trükk létezik a lefolyók eldugulásának megelőzésére. Ám, ha valami oknál fogva elmulasztottuk volna…

Folyékony lefolyótisztítók, dugulás ellen

Napjainkban egy dugulás következtében, nem kell azonnal kétségbe esnünk. Manapság annyi féle megoldás kínálkozik…

Újabb duguláselhárítási tippek

Mi tegyünk, ha eldugult a vécécsésze?

Számos dugulási forma ismeretes, de egy bizonyos, hogy az egyik legkellemetlenebb a vécécsészék eldugulása….

Házi praktikák: kávézaccal a dugulások ellen

Sokan nem is gondolnánk, hogy a kávézaccot is számos területen alkalmazhatjuk a háztartáson belül….

Házi praktikák: szénsavas üdítőital, a lefolyódugulás ellen

Napjainkban az áruházak polcain számos duguláselhárító folyékony szert és granulátumot találhatunk. Ezekről érdemes tudni,…

Házi praktikák: pezsgőtabletta a dugulások elhárítására

Szinte minden háztartásban bekövetkezik legalább egyszer az a probléma,hogy a lefolyóban nem tűnik el…

Házi praktikák: Szüntesd meg a dugulást protézistisztító tablettával!

Szinte minden háztartásban előfordult már, hogy egy vagy több lefolyó csöve eldugult, netán a…

Gyökerek által létrejött dugulás

A háztartásokban elég gyakori problémának számít, hogy a lefolyók eldugulnak, és nem tud lefolyni…

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

A lefolyódugulások ellenszere, a bórax

Vécécsészék és lefolyódugulások esetén hajlamosak vagyunk azonnal a drága vegyszerekhez nyúlni, vagy a vízvezeték…

Szódabikarbóna, a dugulások elleni csodaszer

Nagyanyáink egykoron nagyon is tisztában voltak a szódabikarbóna áldásos hatásával. Felhasználták számos területen a…

Dugulás elhárítás sóval

Sokan nem is gondolnánk, hogy a sót, főzésen kívül másra is hasznosíthatjuk, otthonunkon belül….

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Hárítsuk el a dugulást, locsolótömlővel

Egy igen általános problémának számít, a lefolyócsövek eldugulása. Egy nagyon bosszantó és kellemetlen gond,…

Harcoljunk trisóval a dugulások ellen

Szinte minden háztartásban bekövetkezett már legalább egyszer, a háziasszonyok rémeként is emlegetett lefolyó dugulás….

Spirál használata a dugulás-elhárításnál

Ha saját magunk vágunk bele a dugulás-elhárításba, akkor megfelelő eszköz lehet a spirál használata….

Mentos és kóla, a dugulások ellen

A beltéri dugulások elhárítását rábízhatjuk egyszerűen a vízvezeték szerelő szakemberekre, vagy választhatjuk az olcsóbb,…

Ha fúrni, bontani kell

Sajnos vannak olyan dugulások, amelyeket valamilyen oknál fogva nem lehet megszüntetni magasnyomású átmosással vagy…

Eldugult a lefolyó? Használjon sót!

Lefolyók eldugulása esetén, legtöbben hajlamosak vagyunk azonnal, a médiákban reklámozott, drága vegyszerekhez nyúlni. Ám…

Bűzforrások mindenütt

Nem csak a WC-csészében megrekedt víz miatt érezhetjük a kellemetlen csatorna-bűzt a lakásban, számos…

Ha bugyborékol a lefolyó

Ismert és bosszantó jelenség, amikor a víz csak lassan, bugyborékoló hangot adva távozik a…

Trisó, a bombabiztos duguláselhárító

Kevés kellemetlenebb és bosszantóbb, háztartásban fellépő probléma van, mint amit a lefolyók, illetve a…

Meglepő, ám hasznos tippek

Nem is gondolnánk, milyen sok hétköznapi megoldás létezik a lefolyókban felgyülemlett szennyeződések eltávolítására. Néhány…

Ha vegyszert választunk

A konyhai és a fürdőszobai lefolyók könnyen eltömődhetnek, és mindig a legrosszabbkor. A dugulás-elhárítás…

Duguláselhárítás lúgos granulátummal

Az igencsak bosszantó beltéri dugulások elhárítására, napjainkban számos megoldás létezik. Az egyik legegyszerűbb és…

Dugulás elhárítás Womázással

A dugulás elhárítással foglalkozó szakemberek alapvetően, két féle technológiával dolgoznak, mind a beltéri, mind…

Mitől dugul el a lefolyó?

A háziasszonyok zöme használ a konyhai mosogatóban és a fürdőszobai lefolyókban kis műanyag szűrőt,…

Duguláselhárítás a konyhában

Siralmas látvány a mosogatóban megmaradó spagetti darabok, kávézacc vagy egyéb maradék , bár talán…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!