Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításHogyan alkalmazzuk a lefolyótisztító szereket?

Hogyan alkalmazzuk a lefolyótisztító szereket?

A beltéri dugulások, vagyis a mosdókagyló, a mosogató tálca, vécécsésze, illetve a padlóösszefolyó és a zuhanytálca dugulásának elhárítására számos lehetőség kínálkozik. Az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módszer, ha a szerelők számát tárcsázzuk, így akár egy órán belül is megoldódhat ez az igen kellemetlen probléma. Ám a szakértők igen borsos áron dolgoznak, így érdemes előbb néhány házi módszer és praktika bevetése.

A kereskedelmi forgalomban számos duguláselhárító vegyszer kapható. Létezik folyékony, por állagú, valamint granulátumos tisztítószer is. Ám azt nagyon fontos megjegyezni, hogy egyszerre mindig csak egyet használjunk ezek közül. Szigorúan tilos egyszerre több szert alkalmazni, ugyanis a különböző vegyi anyagok keveredése következtében, mérges gázok keletkezhetnek, amelyek belélegzése akár halálos is lehet. Ezért előre döntsük el, hogy melyik szert fogjuk használni és csakis azt az egyet alkalmazzuk. Az ugyanis egy tévhit, hogy a különböző vegyszerek fokozzák egymás hatását. Sőt, a különböző összetételű anyagok lehet, hogy még nagyobb galibát okoznak, és csak fokozzák a már kialakult dugulás mértékét.

Döntsük el, hogy a folyékony lefolyótisztítót szeretnénk használni, vagy esetleg a granulátumosat. Egyesek a granulátumos megoldásra esküsznek, míg másoknak a folyékony tisztítószerek válnak be. Az viszont lényeges, hogy mindkét szert fokozott elővigyázatossággal alkalmazzuk. Húzzunk gumikesztyűt és akár egy papír maszkkal az arcunkat is eltakarhatjuk. Ha többszöri próbálkozás után sem sikerül a duguláselhárítás, akkor mindenképpen hívjuk a hozzáértő vízvezeték szerelő szakembereket. Ők ugyanis a legmakacsabb szennyeződéseket is képesek eltávolítani a lefolyórendszerből.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Szódabikarbóna, a dugulások elleni csodaszer

Nagyanyáink egykoron nagyon is tisztában voltak a szódabikarbóna áldásos hatásával. Felhasználták számos területen a…

Dugulás elhárítás sóval

Sokan nem is gondolnánk, hogy a sót, főzésen kívül másra is hasznosíthatjuk, otthonunkon belül….

Duguláselhárítás kávézacc segítségével

Sokak számára a kávézacc nem jelent mást, csak egyszerű háztartási hulladékot. Ezért azonnal a…

Dugulás elhárítás, csőtisztító spirállal

Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy a legváratlanabb pillanatban eldugult a lefolyóvezeték. Ez egy igen…

Dugulások elhárítása drótkefe segítségével

Lefolyódugulás esetén hajlamosak vagyunk azonnal a vízvezeték szerelők számát tárcsázni, és több ezer forintot…

Dugulás elhárítás, Mentos és kóla használatával

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen egyszerűen és gyorsan el lehet hárítani saját kezűleg…

Hárítsuk el a dugulást, locsolótömlővel

Egy igen általános problémának számít, a lefolyócsövek eldugulása. Egy nagyon bosszantó és kellemetlen gond,…

WC pumpa, dugulás ellen

Egy eltömődött lefolyó, vagy vécécsésze hatalmas bosszúságot és igen nagy anyagi veszteséget képes okozni….

Mit tegyünk, ha eldugult a kád lefolyója?

Kevés bosszantóbb háztartási probléma létezik, a lefolyók és a WC eldugulásánál. Mindig a legrosszabbkor…

Mit tehetünk, ha eldugult a padlóösszefolyó, vagy a zuhany tálca lefolyója?

A legtöbb háziasszony rémálma az, ha a mosdókagyló, a mosogatótálca vagy a WC lefolyója…

Újabb duguláselhárítási tippek

Mi okozza a kültéri dugulásokat?

Ha dugulásról beszélünk, általában azonnal mindenki a mosogató és a mosdókagyló lefolyójára, illetve a…

A duguláselhárítás technikái

Egy eldugult lefolyó rengeteg bosszúságot és jelentős anyagi veszteséget képes okozni. Pláne, ha a…

Mit tehetünk a lefolyódugulások megelőzése érdekében?

Napjainkban, a duguláselhárításban jártas szakemberek, szinte aranyáron kínálják szolgáltatásaikat. Bár kétségtelen, hogy az általuk…

Így előzd meg a lefolyó dugulását!

Kevés bosszantóbb dolog van a lefolyók eldugulásánál. A háziasszonyok rémálma mindig a legrosszabbkor következik…

Mitől bugyborékol a lefolyó?

Bizonyára sokan hallottuk már azt a jellegzetes hangot, ami a lefolyókból távozik, a víz…

Mi okozza a vécécsészék dugulását?

Talán az egyik legkellemetlenebb probléma, amely a háztartásokon belül fordulhat elő, az a WC…

Duguláselhárítás lúgos granulátummal

Az igencsak bosszantó beltéri dugulások elhárítására, napjainkban számos megoldás létezik. Az egyik legegyszerűbb és…

Mi okozza az emésztőgödrök dugulását?

A bosszantó és roppant kellemetlen dugulások nem csak a házak, épületek belsejében fordulhat elő….

Az emésztőgödrök dugulásának elhárítása

A beltéri dugulásokon kívül, a ház körüli területem kialakuló dugulások is igen kellemetlen és…

Mikrosolos dugulás elhárítás

A kültéri dugulások egyik igen kellemetlen fajtája, az emésztőgödör dugulása. A sok esetben kellemetlen…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Duguláselhárítás a konyhában

Siralmas látvány a mosogatóban megmaradó spagetti darabok, kávézacc vagy egyéb maradék , bár talán…

Figyelmeztető jelek

Bizonyos jelek figyelembevételével általában már sejthetjük, hogy mikor mondja fel a szolgálatot a lefolyó….

Duguláselhárítás, műanyag palack segítségével

Számos háztartásban fordul elő, hogy a mosdókagyló, a mosogatótálca, vagy a WC csésze eldugul….

Beltéri duguláselhárítás, enzim készítménnyel

A kültéri dugulások, emésztőgödrök problémáinak elhárításában forradalmian új megoldást jelentett, az enzimkészítmények megjelenése. Ezen…

Dugulás-kisokos

A dugulások előfordulási helyei sokfélék lehetnek, kezdve a mosogatótól egészen a kerti locsolóig. Az…

Dugulások elhárítása házilag

Valószínűleg minden háztartásban előfordult már legalább egyszer, hogy a fürdőszobai mosdókagyló, a vécécsésze, vagy…

Mitől alakulhat ki a beltéri és a kültéri dugulás?

Bárhol is alakul ki a dugulás, mindig nagyon bosszantó és kellemetlen problémákat tud okozni….

Dugulások megelőzése, s.o.s. megoldások

A csatorna vagy a lefolyók kitisztíttatása költséges dolog, főleg akkor, ha a probléma már…

Gyökerek a csövekben

A kertes házak lakói gyakran tapasztalhatják, hogy a csőrendszer a gyökérbenövések miatt tömődik el….

Házi praktikák: szénsavas üdítőital, a lefolyódugulás ellen

Napjainkban az áruházak polcain számos duguláselhárító folyékony szert és granulátumot találhatunk. Ezekről érdemes tudni,…

Előzzük meg a lefolyódugulást!

Bizonyára sok háztartásban előfordult már, hogy egyik pillanatról a másikra a mosdókagyló vagy a…

Beltéri duguláselhárítás, enzim készítménnyel

A kültéri dugulások, emésztőgödrök problémáinak elhárításában forradalmian új megoldást jelentett, az enzimkészítmények megjelenése. Ezen…

Szifontakarítás, házilag

Mit tehetünk, ha dugulás következett be a konyhai mosogatótálca vagy a fürdőszobai mosdókagyló lefolyójában?…

Spirál használata a dugulás-elhárításnál

Ha saját magunk vágunk bele a dugulás-elhárításba, akkor megfelelő eszköz lehet a spirál használata….

A szakszerű munka kellékei

Többféle megoldás közük is választhatnak a duguláselhárító szakemberek, attól függően, hogy mi a probléma,…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!