Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításOkok és megoldások

Okok és megoldások

Vajon mi okozhatja a lefolyók eldugulását? Mit tehetünk, ha már megtörtént a baj? Érdemes megismerkednünk az elzáródások okaival, hogy aztán orvosolni tudjuk őket, akár szakember nélkül is.

Vegyük az egyik leggyakoribb problémát, a wc-kagyló dugulását. Számos régi wc-csésze van még használatban, amelyeknek belsejébe a hosszú évek során vízkő rakódott le,  szinte lehetetlenné téve a víz áteresztését. Az elzáródás esélye még nagyobb, ha nem csak természetes anyagok kerülnek bele a wc-be, hanem beleejtettünk, esetleg beledobtunk nem odavaló tárgyakat. Gyakori lehet a mosogató lefolyójának eldugulása például ételmaradékok, kávézacc, kiáztatott tea, túl sok mosogatószer, esetleg szivacsdarabkák, sőt a hideg víz használata miatt is. Előfordulhat a kád, mosdó lefolyójának eltömődése, különösen ha előbbi még a mosógéptől is kap vizet.  Ekkor ugyanis még a mosópor, esetleg ruhadarabkák is nehezíthetik a helyzetet. A hajszálak, tusfürdők, habfürdők, samponok és más vegyi anyagok együttesen okozhatják a dugulást, ám szerencsére megelőzéssel szinte már meg is oldottuk a problémát. A rendeltetésszerű használat mellett is szükség van dugulás megelőzésre, de mindig akadhatnak véletlenek, például amikor a wc-kagylóba beleesik az illatosító, és le is húzzuk azt. A kád, mosdó mosogató lefolyójánál mindenekelőtt érdemes szűrőt használni, amit időnként tisztítsunk ki. Természetesen talán mondani sem kell, hogy ne a mosogatóban tegyük ezt, mert azzal pontosan a csőrendszerbe kerül az, amitől meg akartunk szabadulni. További hasznos megoldás, ha forró vízzel rendszeresen átöblítjük a lefolyókat. Végül remek szolgálatot tehet a gumiharangos eszköz, vagy ismertebb nevén a wc-pumpa, amellyel vákuum létrehozásával szinte mindegyik lefolyónál elháríthatjuk a kezdődő dugulásokat.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

Dugulás kül-és beltéren

Amikor saját magunk már nem tudjuk megoldani a dugulás-elhárítást, akkor mindenképpen szakembert kell hívnunk….

Kültéri dugulások kialakulása

A kültéri dugulás, vagyis a kerti locsolók, vízelvezető rendszerek eltömődése problémát okozhat a kertes…

Mindig a legegyszerűbbel kezdjük

Ne mérgelődjünk, ha valamelyik lefolyónk eldugult, hiszen néhány egyszerű megoldással is megszüntethető a kellemetlenség….

Legjobb módszer a megelőzés

Egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek az otthonunkban található lefolyókban képződő lerakódások, így jelentős fáradságot, időt…

Meglepő, ám hasznos tippek

Nem is gondolnánk, milyen sok hétköznapi megoldás létezik a lefolyókban felgyülemlett szennyeződések eltávolítására. Néhány…

Mire figyeljünk oda?

Ha egyik nap még gond nélkül távozik a víz a lefolyón, másik nap viszont…

Néhány jó tanács, ha dugulás van

Bár a dugulás-elhárítással kapcsolatos munkálatok szakszerű, precíz és higiénikus megoldása érdekében érdemes szakemberhez fordulni,…

Duguláslhárítás albérletben

Mit tegyünk, ha az albérletben eldugul a lefolyó? Aki lakott már korábban

Tudjuk meg, merre megy a vezeték

Ha dugulás van otthonunkban, és sérült vezetékre gyanakszunk, avagy nem tudjuk,  hol keressük a…

Nyomvonal meghatározás

A föld alatt vagy a falban futó vezetékek felkutatása különösen nagy gond akkor, ha…

Újabb duguláselhárítási tippek

Gyors, megbízható praktikák

Mit tehetünk, amikor a mosogató nem akarja elnyelni a zavaros vizet, vagy a kád,…

Patkány és csőgörény-miféle módszerek ezek?

Amikor még nem léteztek modern eszközök, egészen egyszerű megoldásokhoz folyamodtak az eltömődések megszüntetésére, például…

Régi és modern megoldások

A lefolyótisztítók minden háztartásban ott vannak, akár por, akár folyékony állagúakat, esetleg környezetkímélő szereket…

Hogyan segíthetjük a szakember munkáját?

Amikor már nem segítenek a házi dugulás-elhárítás módszerei, a legjobb, amit tehetünk, ha szakembert…

Dugulás-elhárítás: több megoldás is létezik

Nem kell rögtön a dugulás-elhárító szakember számát tárcsázni, ha valamilyen dugulást tapasztalunk a lefolyórendszerben,…

Spirál használata a dugulás-elhárításnál

Ha saját magunk vágunk bele a dugulás-elhárításba, akkor megfelelő eszköz lehet a spirál használata….

Tippek és módszerek

A dugulás-elhárítással foglalkozó szakember többféle módszert alkalmazhat a dugulás megszüntetésére, amelyeknek nagy előnyük, hogy…

Fontos az illatosítás és a fertőtlenítés

A dugulás-elhárítás nagy hátránya a munka elvégzése után – akár mi magunk végezzük, akár…

Miért hívjunk szakembert?

Amikor az egyes lefolyók dugulását tapasztaljuk, kézenfekvőnek tűnhet házilag megoldani a problémát, és erre…

A szakszerű munka kellékei

Többféle megoldás közük is választhatnak a duguláselhárító szakemberek, attól függően, hogy mi a probléma,…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Dugulás elhárítás sóval

Sokan nem is gondolnánk, hogy a sót, főzésen kívül másra is hasznosíthatjuk, otthonunkon belül….

Szódabikarbóna a dugulások ellen

Beltéri dugulások esetében először célszerű mindig a fizikai tisztítással megpróbálkozni. Sokaknak eszébe sem jut,…

Hogyan végezhetünk karbantartást a lefolyórendszerben?

Az egyik legbosszantóbb háztartási problémát a lefolyók, illetve a vécécsésze eldugulása okozza. A dugulás…

Kamerával többet láthatunk

Kamerás vizsgálattal a szennyvíz csatornákat és csővezetékeket már belülről is megvizsgálhatjuk anélkül, hogy bontási…

Hogyan orvosolható a csőtörés?

A csőtörés műszeres bemérése ma már nem akadály egy duguláselhárítással foglalkozó cég számára. Ne…

A legegyszerűbb módszer is beválhat

Rendkívül széles a különféle tisztító vagy duguláselhárító vegyszerek piaca, de biztos, hogy rögtön ezekhez…

Hogyan alkalmazzuk a lefolyótisztító szereket?

A beltéri dugulások, vagyis a mosdókagyló, a mosogató tálca, vécécsésze, illetve a padlóösszefolyó és…

A vízkő és a fagy is lehet probléma

Háztartási gépeink csöveinket a duguláson, csőrepedésen kívül a rossz minőségű víz miatti lerakódások, illetve…

Mi okozza a lefolyókból áradó kellemetlen szagokat?

Valószínűleg már sokan szembesültünk azzal a problémával, hogy a fürdőszobába érve kellemetlen szagot érzünk….

Mi is az a csőgörény?

A csőgörény szó hallatán a laikusok azonnal egy állatkára asszociálhatnak, amely a csövekben él….

Az emésztőgödrök dugulásának elhárítása

A beltéri dugulásokon kívül, a ház körüli területem kialakuló dugulások is igen kellemetlen és…

Ha még nem olyan nagy a baj

Léteznek házi megoldások kifejezetten a kád, a padlóösszefolyó és a wc-csésze lefolyójának dugulás-elhárítására. Az…

Amikor gyökerek okozzák az eltömődést

Hogyan kerülhet gyökér a csatornába? Tehetjük fel a kérdést fejünket vakargatva. Az okokat ismerve…

Miért dugul el a WC?

Idegesítő, ugyanakkor orvosolható a WC-csésze, a mosdó és a mosogató örökös eldugulása. Természetesen a…

Beltéri duguláselhárítás, enzim készítménnyel

A kültéri dugulások, emésztőgödrök problémáinak elhárításában forradalmian új megoldást jelentett, az enzimkészítmények megjelenése. Ezen…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!