Duguláselhárítás
Ön itt áll most: DuguláselhárításDuguláselhárításHogyan tisztíthatod meg az eldugult lefolyót?

Hogyan tisztíthatod meg az eldugult lefolyót?

A lefolyók dugulásának elhárítása, a legmakacsabb eltömődések esetében, sajnos szinte mindig szakemberek segítségével hárítható csak el. Ám az enyhébb és közepes fokú dugulásoknál, a házi praktikák és a kereskedelemben kapható szerek is hatékony segítséget jelenthetnek, a duguláselhárítás folyamatában.

Nem kell azonnal a legdrágább szereket megvásárolni, sok esetben ugyanis az olcsóbb és egyszerűbb megoldások lehetnek hatékonyabbak. A kereskedelmi forgalomban granulátumos, illetve folyékony állagú vegyszereket találhatunk, amelyeket a lefolyóba szórva egy kis víz hozzáadásával kell használni. A vízzel kémiai reakcióba lépnek és az ennek következtében fellépő hő és pezsgés segítségével távolítják el a szennyeződéseket. Ezeket a szereket nem csak dugulás elhárítására használhatjuk fel, hanem megelőzésre is kiválóan alkalmasak. Használatuk azonban fokozott elővigyázatosságot követel, és az alkalmazás közben keletkező gázok belélegzése akár életveszélyes is lehet.

Sok háziasszony, éppen ezen okok miatt nem használja a mérgező vegyszereket, hanem inkább a jól bevált házi praktikákat vetik be. Használható a dugulások megszüntetésére szódabikarbóna, ecet, só, továbbá kávézacc, trisó, bórax és akár egy egyszerű pezsgőtabletta is hatékony eszköz lehet. Ezek előnye a vegyszerekkel szemben, hogy kevésbé vagy egyáltalán nem károsítják a környezetünket, valamint lényegesen olcsóbbak. Hatékonyságuk sok esetben vetekszik a drága lefolyótisztító szerekével, így akár teljes mértékben ki is válthatja azok használatát. Ezek a házi szerek nemcsak a dugulások elhárítására képesek, hanem a kellemetlen szagokat is képesek megszűntetni, valamint a lefolyócső falát sem károsítják.

Egy igen elavult módszernek számít a sósavval való duguláselhárítás. Soha ne öntsünk a lefolyóba sósavat, mert bár a dugulást képes megszüntetni a maró hatásának köszönhetően, éppúgy megmarja a csövek falát is, ami ezáltal érdes felületű lesz. Az érdes felületen könnyebben megtapadnak a szennyeződések, amelyek további dugulások okozói lesznek.

Segített ez a duguláselhárítási tipp? Nyomj egy lájkot!

Régebbi duguláselhárítási tippek

A vízkő és a fagy is lehet probléma

Háztartási gépeink csöveinket a duguláson, csőrepedésen kívül a rossz minőségű víz miatti lerakódások, illetve…

Ha nem épp a dugulás a baj

Esősebb időszakok után előfordulhat, hogy nagy mennyiségű víz gyűlik össze a földben, ami bejuthat…

A WC dugulása

Talán nincs is annál kellemetlenebb, amikor eldugul a WC-csésze…ilyenkor hatásos megoldásnak tűnik a WC-pumpa…

Miért dugul el a WC?

Idegesítő, ugyanakkor orvosolható a WC-csésze, a mosdó és a mosogató örökös eldugulása. Természetesen a…

Az ecet, filléres csodaszer az dugulás elhárítására

Minden háziasszony rémálma a váratlanul bekövetkező dugulás a konyhában, vagy a fürdőszobában. Első kétségbeesésünkben…

Mentos és kóla, a dugulások ellen

A beltéri dugulások elhárítását rábízhatjuk egyszerűen a vízvezeték szerelő szakemberekre, vagy választhatjuk az olcsóbb,…

Szódabikarbóna a dugulások ellen

Beltéri dugulások esetében először célszerű mindig a fizikai tisztítással megpróbálkozni. Sokaknak eszébe sem jut,…

Harcoljunk trisóval a dugulások ellen

Szinte minden háztartásban bekövetkezett már legalább egyszer, a háziasszonyok rémeként is emlegetett lefolyó dugulás….

Előzd meg a lefolyók dugulását, filléres szerekkel!

A kültéri és a beltéri dugulásoknak számtalan fajtája ismeretes, egy azonban mindegyikben közös, hogy…

Filléres csodaszer a lefolyók dugulásának elhárítására, a bórax

A beltéri dugulások kialakulása többnyire mindig abból fakad, hogy a csőrendszeren, huzamosabb ideig nem…

Újabb duguláselhárítási tippek

Kreatív duguláselhárítás, sóval

Lefolyódugulás esetén, nem feltétlenül szükséges azonnal, a vízvezeték szerelő szakemberek segítségét kérni. Bár az…

Mitől dugul el a lefolyó?

A háziasszonyok zöme használ a konyhai mosogatóban és a fürdőszobai lefolyókban kis műanyag szűrőt,…

Dugulás megszüntetése, WC pumpa segítségével

A beltéri dugulások elhárítására számtalan módszer ismeretes. Van, aki a könnyebb utat választja, vagyis…

Hogyan szüntessük meg a lefolyóból kiáramló, kellemetlen, bűzös szagokat?

Sajnos igen sok háztartásban fordul elő, hogy a háziasszonyok arra panaszkodnak, hogy kellemetlen szagok…

Szifontakarítás, házilag

Mit tehetünk, ha dugulás következett be a konyhai mosogatótálca vagy a fürdőszobai mosdókagyló lefolyójában?…

Lefolyótisztítás spirálos technikával

Még a legjobb háziasszonyok konyhájában és fürdőszobájában is bekövetkezhet egyszer-egyszer, az oly’ bosszantó és…

Duguláselhárítás magas nyomású mosatással

A dugulások elhárítására számtalan módszert ismerünk. Van olyan, aki házilag próbál megoldást találni a…

Mitől alakulhat ki a beltéri és a kültéri dugulás?

Bárhol is alakul ki a dugulás, mindig nagyon bosszantó és kellemetlen problémákat tud okozni….

G-Screen piszoár rácsok a dugulások hatékony megelőzéséhez!

A piszoárok tisztán tartása állandó probléma a közösségi mosdók számára. Bizonyára sokan találkoztak már…

Véletlenszerű duguláselhárítási tippek

Szódabikarbóna, a dugulások elleni csodaszer

Nagyanyáink egykoron nagyon is tisztában voltak a szódabikarbóna áldásos hatásával. Felhasználták számos területen a…

Bosszantó, de megoldható

Talán a lefolyórendszer eltömődése az egyik legbosszantóbb dolog, ami háztartásunkban történhet. Nem elég, hogy…

Dugulások megelőzése, s.o.s. megoldások

A csatorna vagy a lefolyók kitisztíttatása költséges dolog, főleg akkor, ha a probléma már…

Régi és modern megoldások

A lefolyótisztítók minden háztartásban ott vannak, akár por, akár folyékony állagúakat, esetleg környezetkímélő szereket…

Dugulások elhárítása ecet segítségével

Az ecet egy igen sokoldalú szer, amelynek számos felhasználási módja ismeretes, a háztartásokon belül….

Elsősegély, dugulások esetén

Számos trükk létezik a lefolyók eldugulásának megelőzésére. Ám, ha valami oknál fogva elmulasztottuk volna…

Folyékony lefolyótisztítók, dugulás ellen

Napjainkban egy dugulás következtében, nem kell azonnal kétségbe esnünk. Manapság annyi féle megoldás kínálkozik…

Dugulásokat megelőző praktikák

Rendszeres karbantartásokkal és egy kis odafigyeléssel számos problémától kímélhetjük meg magunkat. A lefolyók illetve…

Hárítsuk el a dugulást, locsolótömlővel

Egy igen általános problémának számít, a lefolyócsövek eldugulása. Egy nagyon bosszantó és kellemetlen gond,…

Legjobb módszer a megelőzés

Egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek az otthonunkban található lefolyókban képződő lerakódások, így jelentős fáradságot, időt…

Dugulás kültéri csöveknél

Ha kertes házban élünk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy csatornadugulás nem csak a…

Dugulások elhárítása házilag

Valószínűleg minden háztartásban előfordult már legalább egyszer, hogy a fürdőszobai mosdókagyló, a vécécsésze, vagy…

Mi okozza a lefolyók eldugulását?

Sokak számára ismerős lehet az a kellemetlen esemény, hogy a víz egyszer csak nem…

Dugulások elhárítása szifontisztítással

A háztartásokban előforduló dugulások legfőbb okozója, a lefolyórendszerben lerakódott zsíros szennyeződések. Emelett a megvastagodott…

Ha megvan a nyomvonal, nincs probléma

A föld alatti, esetleg falban megbújó kábelek, vezetékek felkutatása problémát jelenthet akkor, ha nem…

© – 2012-2024

Duguláselhárítás

Szeretettel üdvözöllek a dugulaselharitasinfo.hu oldalon! Ahogyan ez talán a honlap címéből is kiderül: itt a duguláselhárítás és az ahhoz szorosan kapcsolódó témák (dugulás megelőzése, elkerülése) lesznek terítéken. Ezekről olvashatsz információkat, tippeket, trükköket. Ha eldugul a lefolyó és nem tudod, hogy mitévő légy, akkor első lépésként kipróbálhatod ezeket a hasznos tanácsokat. A duguláselhárításról szóló cikkek mind kipróbált, működő technikák. Persze, miközben ezeket alkalmazod, légy nagyon óvatos, nehogy bármilyen kárt tegyél az eldugult csőrendszerben! Amennyiben a leírások nem segítettek, akkor nyugodtan hívj szakembert. Ha pedig megtörtént a baj, olvass utána, hogyan előzheted meg a dugulást legközelebb. Sok sikert, jó dugulás elhárítást!